Holttestet találtak még szombat délelőtt Veszprémben, a völgyhíd alatt. Egy 19 éves fiatalemberrel történt a tragédia, a rendőrség megerősítette az információt.

A rendőrség már vizsgálja az ügyet

Egyelőre semmi sem utal arra, hogy bűncselekmény történt volna, ezért a rendőrség közigazgatási eljárás keretében vizsgálja a történteket – írja a veol.hu.

A völgyhíd

A veszprémi Szent István völgyhíd (Viadukt) Magyarország első ívszerkezetű völgyhídja, a város jelképe. Tervezője: Folly Róbert, korának elismert szerkezettervező mérnöke. A legnagyobb magassága 37 méter. Az 1937. évi átadásától csaknem ötven éven át a 8-as számú országos főút részét képezte.  2005 végén a hidat műemlékké nyilvánították. A Balatonkörnyéke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Eltűnt egy fiatal lány

Április 9-én a budapesti BAH-csomópont környékéről tűnt el egy fiatal lány. 4 és 5 óra között a 8E autóbuszon, a Ferenciek terétől a Zólyomi útig utazott, melynek közelében az éjszakát egy ismeretlen fiú és lány lakásán töltötte. Innét másnap reggel Marianna szó nélkül távozott, ezután családja nem tudott róla semmit.

Holttestet találtak a Dunában

Május 23-án arról számolt be a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság, hogy egy női holttestet találtak a Dunában Dunaújvárosnál. Idegenkezűség nem merült fel a halálával kapcsolatban.

Barátja is eltűnt

Mindössze 6 órával később már arról érkezett hír, hogy a lány párja is eltűnt. A 28 éves Martin lelkileg nem tudja feldolgozni hogy elveszítette szerelmét és a lány után akar menni.

Az eltűnt Martin

Forrás: police.hu

Személyleírása

Jobb fülében fültágító van, jobb alkarján tetoválás látható. Eltűnésekor vélhetően terepszínű nadrágot, fekete sportcipőt, piros-fekete felsőt, és baseball sapkát viselt. Az iratai nála vannak, de a telefonja ki van kapcsolva.Most mindenkit arra kérnek, aki bármit tud a fiúról jelentkezzen.

Felhívás

Ha Ön vagy valaki a környezetében krízishelyzetben van, hívja mobilról is a 116-123-as ingyenes lelkielsősegély-számot, vagy keresse fel a www.ongyilkossagmegelozes.hu oldalt!

Címlapkép: wikipedia.