Hatalmas busát sikerült horogra akasztania egy horgásznak Zalavár környékén, de a fogása nemcsak azért volt nagy szám, mert a hal 54 kilót nyomott, hanem azért is, mert piros színű volt. A horgász a fogása után elmondta, hogy még sosem fogott busát, és számára nagyon meglepő volt, hogy a Kis-Balatonban ilyen piros színű, 135 centis gigahalak is úszkálnak.

Óriáshalat fogott

Nem mindennapi hal akadt horogra szerdán a Kis-Balatonnál, a Zalavár felé tartó út mellett. Egy horgász ugyanis egy piros, 54 kilós, 135 centiméter hosszú busát fogott ki, amin még a Magyar Haltani Társaság elnöke, Harka Ákos is meglepődött – írja a Telex a Pecaverzum alapján.

Itt fogta ki a nagy halat

Élete első busája

A balatoni horgásznak nagy nap volt, amikor kifogta az óriáshalat, hiszen még életében nem fogott busát, sőt nem is hitte volna, hogy a Balatonnál ilyen példányok is horogra akadhatnak. Csejtei Endre ráadásul nem is akármilyen busát fogott, mivel a hal hatalmas volt, a fajában csúcsközeli példánynak számít – a Wikipédia szerint a leghosszabb fajok 54,5-146 centiméteresek. A BalatonKörnyéke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Harcsázni készült

„Az volt a szerencsém, hogy mivel harcsázni készültem, egy viszonylag erős, hetvenkilós szakítószilárdságú fonott zsinórral horgásztam. Viszonylag gyorsan kijött a hal, tíz percig fárasztottam, nagyon nagy ellenállást nem tanúsított. Ezen a szakaszon a vízpart olyan sekély, hogy megszákolni nem is tudtuk a busát, be kellett mennem érte a vízbe” – emlékezett vissza a horgász. KAPCSOLÓDÓ: Úristen! Rekordhalat fogtak a Balatonból

Sosem fogott még busát

„Gyerekkorom óta kijárok oda horgászni, mindenféle halat fogtam, de busát még soha. Ami számomra meglepő volt, hogy teljesen szabályosan, szájszélbe akadt, holott sokszor lehet hallani arról, hogy a busákat kívülről akasztják meg” – mondta Csejtei Endre. EZ IS ÉRDEKELHET: Óriási halak akadtak horogra a Balatonon – mutatjuk a masszív példányokat

Az elnök is meglepődött

„Ennyire piros színű busát még soha nem láttam” – nyilatkozta Harka Ákos, aki a haltani társaságnál már sok különleges példánnyal találkozott, hiszen a pecások gyakran küldenek be hozzájuk fotókat véleményezésre.

Nagyon piros

A méretes busa színe meglehetősen ritka, olyannyira, hogy a haltársaság elnöke sem látott még ilyet. Harka Ákos azt mondta, hogy a busák nagyon könnyen bevérezhetnek, kifárasztás közben is könnyen megsérülhetnek, de az erős piros szín mindenképp egyedinek számít. EZT SE HAGYD KI: Testkamerával és éjjellátóval védenék a balatoni gigahalakat

Szakértővel vizsgálják

Harka Ákos azt is említette, hogy a bevérzés ellenére egészségesnek és fogyaszthatónak tűnő halat további vizsgálatok alá szeretnék vetni, ezért még egy busaszakértőt is hívnak majd a piros színű halhoz. EZT IS OLVASD EL: Éjfél után is kint lehetnek a pecások: ezt a szabályt viszont be kell tartani hozzá

Kikerült a Balatonból

Mivel a busa egy invazív halnak számít, vagyis a példányok eleszik a kisebb halak elől az élelmet és úgy szaporodnak, mint az őrült, ráadásul a húsuk sem finom, ezért visszadobni nem lehet a kifogott busákat, így tehát a piros színű óriást sem engedték vissza a tóba. Magyarországon egyébként a ’60-as évek óta élnek busák, melyeknek az eredeti élőhelye Kína. A BalatonKörnyéke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Kiemelt kép: Piros színű óriásbusa – Forrás: Pecaverzum