Május első hétvégéjén gyakorlatilag rekordot döntött a Balatoni Hajózási Zrt. (BAHART) a járatain. A hajózási társaság hajóin és kompjáratain mintegy 15 ezer utas fordult meg, így nagy reményekkel vágnak neki az idei szezonnak.

Rekordot döntöttek

A Balatoni Hajózási Zrt. (BAHART) a legfrissebb közleményében arról ír, hogy a járataikon május első hétvégéjén rekordszámú utas közlekedett. A társaság csaknem 15 ezer utast szállított a hajóin és a kompokon, a legforgalmasabb útvonal Fonyód és Badacsony között volt. A BalatonKörnyéke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Fonyódon sokan szálltak fel a hajókra

Felkészültek

A BAHART felkészülten várta az utasokat, akiket nagy befogadóképességű személyhajókkal, katamaránokkal és 3 komppal szállítottak a Balatonon. A 15 ezer utas pedig valóban arról árulkodik, hogy népszerű volt a menetrendi, és sétahajózás. EZ IS ÉRDEKELHET: “Vannak családok, akik ideköltöznek a Balatonra és a hajón töltik szabadidejüket” – sokan voltak, akik a vitorlázást választották a koronavírus idején

Sokan hajóztak

A társaság településeket összekötő menetrendi hajójáratait és a sétahajókat mintegy 4.400 utas vette igénybe május első hétvégéjén. A közleményük szerint a legtöbben a Fonyód és Badacsony közötti útvonalon utaztak: a BAHART 3.500 főt szállított a katamaránjaival.

Kompokon is sokan voltak

A Szántódrév és Tihanyrév közötti kompjárat csakugyan rekordot döntött, hiszen szombaton közel 8000 fő, 900 kerékpár és 2.500 autó vette igénybe a Balaton két partja között. A társaság szerint ez a szám nemcsak az idei évben számít rekordnak, hanem a korábbi évek hasonló időszakához mérten is. KAPCSOLÓDÓElindultak a balatoni hajók: kezdetét vette a 175. hajózási szezon

Több ezren a kompokon

Ha a teljes hétvégét nézzük, akkor több mint 10.000 fő és mintegy 3.500 autó választotta a társaság kompjait. EZT IS OLVASD EL: Hoppá: Idén többen választották a balatoni kompokat – ezért hajóznának szívesebben az utasok

175 éves a balatoni hajózás

A hajózási társaság azt is megemlítette a közleményében, hogy bizakodva néznek a 2021-es szezon elébe, mivel a BAHART idén ünnepli a 175. hajózási szezon jubileumát. A tradícióknak megfelelően nagyszabású programsorozattal készülnek, a modernizáció jegyében pedig felújított hajókkal fogadják az utasaikat.

Indul a vitorlás szezon

A magyar szövetség már korábban megkapta az induláshoz szükséges engedélyeket, így május 15-én, szombaton délben elrajtolhatnak a hajók a Balatonfüred előtti kikötőből. A szezonkezdést ünneplő esemény május 22-én lesz.

Minden nap járnak a hajók

Május 1-től a hét minden napján indulnak hajók a települések között. Minden nap lehet utazni Fonyód-Badacsony és Siófok-Balatonfüred-Tihany útvonalakon, Siófok, Balatonfüred és Keszthely kikötőkből pedig sétahajók közlekednek. A BalatonKörnyéke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Kiemelt kép: Balatoni hajó – Forrás: Facebook/BAHART