A pénzpörgetős csalóknak nagyon jó kézügyességük van és a bolti kasszásokat tévesztik meg. Általában eljátsszák, hogy véletlenül kevesebbet adtak, majd visszakérik a pénzt, átpörgetik, ekkor észrevétlenül lenyúlnak néhány tízezrest. Igazi bűvészek ők, résen kell velük lenni.

Átverte a kasszásokat

A gyanú szerint most egy román férfi a kasszásokat átverve egy nap alatt százezer forinttal károsított meg három üzletet. A Balatonkörnyéke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Hiány a pénztárban

Legutóbb Budapesten egy bevásárlóközpont több üzletéből érkezett április 15-én bejelentés, hogy miután egy férfi visszakérte a néhány perccel korábban vásárolt termékek árát, a kasszában hiány keletkezett.

Trükközés

Kiderült, hogy a 34 éves román állampolgárságú férfi úgy próbált pénzhez jutni, hogy a végösszegtől kevesebb pénzt adott át a fizetésnél, majd amikor a kasszások ezt észrevették, visszakérte tőlük a pénzt, hogy átszámolja, és ha kell, kiegészítse.

Átszámolta a pénzt

A feltételezett elkövető a számolásnál ugyan elismerte a hiányt és kipótolta azt, ezalatt mégis, észrevétlenül néhány tízezret zsebre tett belőle. Mivel a trükkös vásárló az eladó előtt számolta újra az általa kiegészített pénzt, így azt már újra senki nem számolta át.

Visszavitte a terméket

A férfi a vásárlás után néhány perccel meggondolta magát, és visszavitte a termékeket. Mivel azok még sértetlenek voltak, így a boltok mindegyike visszaadta a vételárat.

Kiderült, hogy átverte a kasszást

A kifizetések után vették észre az eladók, hogy a kasszában hiány van; a három üzlet összesen így százezer forinttal többet fizetett vissza, mint amennyit a vásárló otthagyott.

Elfogták de szabad lábon védekezhet

A nyomozók által pénzpörgetésnek hívott módszert használó csalót a járőrök még a bevásárlóközpontban elfogták és előállították a kerületi rendőrkapitányságra, ahol csalás vétség elkövetése miatt gyanúsítottként hallgatták ki. A férfi az eljárás során szabadlábon védekezik. A hasonló módszerrel dolgozó tolvajok a Balatonnál is feltűnhetnek, érdemes résen lenni! A Balatonkörnyéke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Kiemelt kép: illusztráció