A somogyi rendőrök rövid időn belül beazonosították, majd elfogták a fiatal elkövetőt. Ugyanakkor a rongálónak felelnie kell a károk miatt, amiket okozott, még akkor is, ha azokat alkoholos befolyásoltsága és szerelmi bánata miatt okozta.

Kitépte az ajtót

A rendőrség jelentése szerint a 21 éves gyenesdiási férfi 2021. március 14-én 0 óra 45 perc körül kitépte az egyik társasház bejárati ajtaját a helyéről Marcaliban. A férfi ezután nemállt le, hanem ment tovább a következő helyszínre rongálni. A BalatonKörnyéke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Marcaliban rongált

Jelzőtáblákat borított

Ezt követően a férfi a Rákóczi utca és a Marczali Henrik utca kereszteződéshez ment, ahol az ott lévő útépítésnél kidöntötte a kihelyezett kötelező haladási irány jelzőtáblákat.

Friss

Veszélyt okozott

A férfi nem hagyta abba a rongálást, és egy a behajtani tilos jelzőtáblát is kidöntött a helyéről, amely cselekményével veszélyeztette a közúti közlekedés biztonságát. Ezután nem sokkal el is fogták a rongálót a somogyi rendőrök.

Gyors elfogás

A rongálást követően a Somogy megyei rendőrök rövid időn beazonosították a tettest, akit 1 óra 11 perckor el is fogtak. Könnyen ki lehet számolni, hogy az elkövető kezén fél órán belül kattant a bilincs.

Előállították

Ezek után az egyenruhások bevitték a 21 éves férfit a rendőrkapitányságra. A fiatallal szemben közúti közlekedés biztonsága elleni bűncselekmény és a kijárási korlátozás megszegése miatt indítottak eljárást. 

Ez is érdekelhet

Vitázott a barátnőjével

A 21 éves gyenesdiási lakos vallomásában elmondta a rendőröknek, hogy azért rongált Marcaliban, mert előzőleg sokat ivott, és összeveszett a barátnőjével. Azt mondta, így akarta levezetni a feszültséget. A BalatonKörnyéke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Kiemelt kép: Illusztráció – Forrás: Police.hu