Speciális magasösvényt építene Balatonboglár a legendás Göbkilátónál. Ehhez kaptak csaknem 400 millió forint az államtól. Egy lelkes, és hivatalból is természetvédó blokkolja a beruházást.

Máshonnan látható panoráma

Egy Európában egyedülálló, cölöpökön álló magasösvény kialakításáról szól a Várdomb gerincén, ahol a magas fák tetejével azonos szintről lehet majd csodálni a páratlan balatoni panorámát – számolt be egy megyei lap tudósítása szerint még tavaly a tervekről Balatonboglár polgármestere.

A polgármester szerint rugalmasak voltak

Mészáros Miklós akkor úgy fogalmazott: a terveket évekig kellett formálni a környezetvédők elvárásai miatt, végül sikerült megtalálni egy mindenki számára elfogadható, kevesebb földmozgatással járó technológiát a kivitelezéshez.

Van engedély

A 24.hu most arról ír, hogy bár a kormányhivatal engedélyezte a beruházást, a bíróság végül kimondta, hogy környezetvédelmi hatástanulmányt kell készíteni. Úgy tudják, hogy a Balaton-felvidéki Nemzeti Park egyik munkatársa kezdett magánakcióba a természetvédelmi terület megvédéséért.

Jogi késleltetés

A Magyar Természetvédők Szövetsége egy bejelentést követően ugyanis megkereste az EMLA Egyesületet, amely bíróságon harcolta ki, hogy előzetes környezeti hatásvizsgálat nélkül ne lehessen lombkorona ösvényt építeni a természetvédelmi területen. Vagyis visszadobták a labdát az önkormányzatnak, amelynek szakértőkkel kell megvizsgáltatnia a környezeti hatásokat.

Az önkormányzat próbált finomítani

A Somogy Megyei Kormányhivatal egyébként tavaly nyáron engedélyezte a lombkorona sétánynak és a kiegészítő elemeinek építését a védett területen. Az önkormányzat egyeztett a Kaposvári Járási Agrárügyi és Környezetvédelmi Főosztály Természetvédelmi Osztályával is, utána módosították a terveket.

Mit tud ez a sétány?

Az acélszerkezetes lombkorona sétány 15 darab tartóoszlopból állna, 240 méter hosszan húzódna, és az ösvény 1,4 méter széles lenne, két végén fel- és lejáró lépcsőkkel. A kormányhivatal határozatából az is kiderült, hogy az oszlopok alapozása 8–10 méter mély, és maximum 30 centiméter átmérőjű, 50 centiméter vastag vasalt fejlemezzel összefogva. Azt is szerv azt is megállapította, hogy a beruházással a természeti terület jellege és használata is megváltozik, de olyan előírásokat tett, amelyek betartásával a használatból fakadó környezeti hatások elkerülhetők, mérsékelhetők.

Turisztikai fejlesztések 2020-ban

Tavaly nyáron négy, a balatonboglári Várdombot érintő turisztikai fejlesztést adtak át:

  • a Sziszi Kft. által elnyert 66 millió forintos támogatásból újjáépült egy magaslati akadálypálya,
  • szintén ez a vállalkozás nyert 45 millió forintot egy városnéző, gumikerekű kisvonat beszerzésére,
  • az önkormányzat 59 millió forint támogatásból megújította a Várdomb Piknik ligetének infrastruktúráját,
  • 20 milliós támogatásból megújult a Gömbkilátó díszkivilágítása.

További balatoni fejlesztési hírekért kattintson ide!

Magyarországon 8 ilyen sétány van

Magyarországon jelenleg 7 lombkorona sétányok létezik, és lassan elkészül a 8. is aminek otthont a Tisza fog adni, pontosabban Nagykörű. Ezeket a Trekhunt Blog is bemutatta.

Címlapfotó: https://www.orszagalbum.hu/u/stuksza/kepek