500 millió forintos keretösszeggel jelent meg pályázat a falvak önkormányzatai számára, amiben a kutyáknak adhatnak azonosító chipeket, beolthatják őket veszettség ellen, valamint ivartalaníthatják a kutyákat és macskákat. Kevesen tudják, de Orván Viktor falujában, Felcsúton van érvényben talán az egyik legszigorúbb hazai kutya és macskarendelet. Orbán Viktor kutyás videóját a cikkünk alján nézheted meg.

Településenként másfél millió forint

A Magyar Falu Programban meghirdetett pályázaton egy-egy önkormányzat legfeljebb másfél millió forint támogatási összeget igényelhet, jelentette be a modern települések fejlesztéséért felelős kormánybiztos, Gyopáros Alpár. Azért, hogy elég idő legyen felkészülni, két hónap múlva lehet pályázni erre a kiírásra, a végleges határidő július 18. A Balatonkörnyéke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

5000 lakosnál kisebb településekre szabták

Ovádi Péter, a nemzeti állatvédelmi program megújításáért és végrehajtásáért felelős miniszteri biztos szerint a támogatás célja, hogy az 5000 lakosnál kisebb településeknek segítséget nyújtsanak a nem kívánt állatszaporulat mérséklésére. Ez az 500 millió forint 14 ezer állat ivartalanítására elég, írja az MTI. EZ IS ÉRDEKELHET: Vandál a Balatonnál – A rendőrök elfogták a férfit, aki megrongálta a fonyódi kutyás strand kerítését

Kutyát simogatott Orbán Viktor

Idén februárban a miniszterelnök a kormány legújabb, állatvédelemmel kapcsolatos kérdéseit népszerűsítette egy kutyus társaságában. A videó a cikkünk alján látható. Megemlítette, hogy náluk a kutya mindig is családtag volt, majd felsorol néhányat a kérdőív témái közül. A válaszadók többek között az állatkínzással kapcsolatos büntetésekről, az állatvédelmi szervezetek támogatásáról vagy a pirotechnikai eszközök szabályozásáról fejthették ki véleményüket. EZT OLVASTAD? Egy tyúk miatt agyonverte kutyáját, 10 hónap börtönt kért rá a siófoki ügészség

Felcsúton már korlátozták a házikedvencek számát

Korlátozták a házikedvencek számát Orbán Viktor falujában, Felcsúton. Háztartásonként maxiumum három macskát és legfeljebb egy 15 kilós kutyát lehet tartani. Az állatok sétáltatását is szigorúan szabályozták – írta korábban a LikeNews.hu hírportál.

Szigorú szabályok Orbán Viktor falujában

Magyarországon talán nincs is olyan település, ahol olyan szigorú szabályok vonatkoznának a kiskedvencek tartására, mint Felcsúton. A Fejér megyei településen kettő, vagy többlakásos épületben lakásonként egy, legfeljebb 15 kilogramm súlyú, máshol legfeljebb kettő 15 kilogrammnál könnyebb, vagy egy 15 kilós kutya tartható.

Csak, ha minden lakó beleegyezett

Közös tulajdonú udvarban csak akkor lehet kutyát tartani, ha abba minden lakó beleegyezett. Ennek hiányában csak a lakásban lehet tartani az ebet.

Nem lehet játszótérre vinni a kutyát

A sétáltatást leszámítva zárt helyiségben vagy udvarban tartható kutya. Az állatot játszótérre, temetőbe vinni nem lehet, ami még érthető megkötés is, viszont póráz nélkül sehol nem futtatható, sétáltatható az állat.

3 macska

Ami a macskatartást illeti. Lényegében három macskánál többje senkinek sem lehet, teljesen mindegy, hogy milyen ingatlanban lakik. Több lakásos épületben élők kettőt, egyéb ingatlanon három állat tartható Felcsúton.

Tenyésztés

Ha a tartott kutyák és macskák száma meghaladja a fentebb rögzítettet, akkor az már tenyészetnek minősül, ehhez pedig a szomszédok írásbeli beleegyezésére van szükség. Többlakásos ingatlanban tenyésztés nem folytatható.

Most 500 milliárdot költenek erre

A kedvtelésből tartott állatok kérdéskörének szabályozása azért is érdekes, mert bár több település is megalkotta a saját maga vonatkozó rendeletét a kérdésben, ilyen szigorú egyedszámra vonatkozó szabályozást nem talált az mfor.hu. Orbán Viktor falujában tehát már korábban megoldották a kutya kérdést, a mostani félmilliárddal abban próbálnak segíteni, hogy máshol se legyen túl sok kutya és macska. A Balatonkörnyéke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Itt van Orbán Viktor kutyás videója

Kiemelt kép forrása: Orbán Viktor videója