Elhunyt Bergendy István Liszt Ferenc-díjas zenész, a Bergendy együttes alapítója és vezetője. A szaxofonos, klarinétos, zeneszerző hétfőn, 81 évesen halt meg, a koronavírus-fertőzés szövődményeinek következtében.

A volt zenekari társ emlékezik rá

 „Nagy dolog, hogy ilyen sokáig, csaknem hat évtizeden át egyben tartotta a zenekart, amely sok korszakon és tagcserén ment át. Képzett dzsesszmuzsikusként játszott hosszú időn át slágerzenét. Nagyon kedves ember volt” – mondta az MTI-nek Zareczky Miklós énekes, aki huszonöt éven át, 1992-től volt a Bergendy együttes tagja.

Azok a balatoni bulik

A zenekar egyébként a 70-es években 5 éven át minden nyáron a Balatonnál játszott. Mindig telt ház előtt a Coctail hajón, ami nemcsak a magyarok, hanem az kelet-németekkedvenceis volt.

Francia nemesi származás

Bergendy István 1939-ben született, francia gyökerű nemesi ősei a Felvidékről kerültek szülővárosába, Szolnokra. A tanulás mellett úszott, vízilabdázott és tangóharmonikázni, majd szaxofonozni tanult. A középiskolában Rock néven együttest alapított, apja ösztönzésére ment a Műegyetemre, ahol három évig autómérnöknek tanult, de 1961-ben felvették a konzervatóriumba.

A beatkorszakban

 A beatkorszakban a képzett zenészekből álló Bergendy együttesnek nagy szakmai tekitnélye volt, lemezfelvételtől rádiós élő adásig, koncertturnétól a Táncdalfesztiválig mindenhová hívták őket. Fontos szerepük volt Zalatnay Sarolta első rádió- és tévéfelvételének elkészítésében, segítették pályáján Komár Lászlót, Máté Pétert.

Az első nagylemez

1972-ben jelent meg első, saját számaikat tartalmazó albumuk Jelszó: LOVE – szeretet címmel. Olyan slágerek fűződtek a nevükhöz, mint a Jöjj vissza, vándor, a Mindig ugyanúgy, a Sajtból van a hold, a Darabokra törted a szívem vagy az Iskolatáska. Ez utóbbi A Hétfő (Hét fő) című korongon hallható, amely az első magyar konceptalbum (a nap minden órájához tartozik egy dal) és az első hazai könnyűzenei duplalemez is volt.

Hadd főzzek ma magamnak

Az egyik legnagyob slágerük:

Stílusváltás

A nyolcvanas években megalakította a Bergendy Koncert-, Tánc-, Jazz- és Szalon Zenekart, amelynek tizenkét tagja közül nyolc volt zenész, négy pedig énekes és vokalista. Az együttes a 20. század mindenfajta könnyűzenéjét, tánczenéjét adta elő showszerűen, elegáns egyenruhákban.

Buli, buli hátán

Bálok rendszeres fellépői voltak, tánciskola-felvételeik lemezen, televízió-sorozatban és videokazettán is megjelentek. 2009 októberében a zenekart kisebb létszámú együttes váltotta fel, amelyet 2017-ben feloszlatott. A Bergendy  tizenöt nagylemezt készített.

Elismerései

A magát 1971 óta kopaszra nyíró zenésznek két gyermeke született. Bergendy Istvánt számos szakmai elismerés mellett 2009-ben a Magyar Köztársasági Érdemrend tisztikeresztjével tüntették ki, 2011-ben pedig kiemelkedő zenei és előadóművészi tevékenysége elismeréseként Liszt Ferenc-díjjal jutalmazták.

Címlapkép: MTI/Szigetváry Zsolt