Nagy gondot okoz a Balaton-parti településen, hogy már régebb óta illegális szemétlerakók borzolják a kedélyeket. A község végében már egy 200 méteres, óriási szemétkupac gyűlt össze levágott gallyakból, faágakból és fűcsomókból. A probléma megakadályozására az önkormányzat kamerákat szerelne fel az illegális hulladéklerakónál.

Évek óta hordják oda a szemetet

Siralmas állapotok uralkodnak Balatonudvari határában, ahová az elmúlt 10-15 évben mintegy 8 ezer köbméternyi zöldhulladékot vittek illegális szemétlerakók. Hasonló problémák vannak a községen belül és Fövenyesen is, ahol a helyi nyaralótulajdonosok közül többen is az utcán rakják le a zöldhulladékukat – írja a Veol.

Közterületen hagyják a hulladékot

„Sokan gondolják úgy, hogy kirakják a közterületre az ingatlanukon belül keletkezett nyesedékeket, leveleket, a levágott füvet, és elvárják, hogy azt az önkormányzat takarítsa el onnan. Ez egy mai napig fennálló probléma” – mondta Tavasz László alpolgármester, aki hozzátette, hogy az előző városvezetés egy hulladéklerakóval próbált javítani a helyzeten, de később azzal is problémák adódtak. A BalatonKörnyéke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Vonzotta a környéken élőket

Az előző vezetés által felállított, helyieknek szánt lerakó azonban hamar feltűnt másoknak is: a környék településeiről, Zánkáról, Veszprémből és Csopakról is érkeztek ide vállalkozók, akik teherautószámra hordták a zöldhulladékot. „Mostanra akkora mennyiség gyűlt össze, hogy már szinte kezelhetetlen” – mondta a polgármesteri feladatokat ellátó Tavasz László.

Tilos a szemétlerakás

Az alpolgármester hozzátette, hogy a testület döntött arról, hogy a területre tilos mindenfajta szemet lerakni, se zöldhulladékot, se másfajta szemetet. Emellett az önkormányzat elhatározta, hogy felveszi a harcot az illegális szemétlerakókkal szemben és saját költségen megtisztítja a környéket.

Kamerarendszerrel űznék el a szemetelőket

Hatalmas munkagépek érkeztek a napokban Balatonudvariba, hogy felaprítsák, majd elvigyék az évek óta összegyűlt óriási ágkupacokat. Hogy megvédjék a balatoni települést a későbbi, szabálytalan szemétlerakásoktól, az önkormányzat sikeresen pályázott, hogy kamerarendszert telepíthessen a környéken. A Veszprém megyei település 4,2 millió forintot nyert az IFKA Iparfejlesztési Közhasznú Nonprofit Kft. „Tisztítsuk meg az országot” elnevezésű pályázatán.

3 helyre is kerülnek kamerák

Balatonudvariban három helyre kerülnek ki a kamerák, köztük az illegális szemétlerakó mellé. A kamerák felvételeit látják majd az önkormányzatnál, de a képek beérkeznek a rendszert kiépítő Macrotelhez is.

Rendőrök is figyelnek

A tervek szerint a kamerák képei befutnak majd a rendőrséghez is. A településen ugyanis azt remélik, hogy az egyenruhások bevonásával végre sikerülhet megoldani Balatonudvariban az évek óta húzódó problémát.

Ez is érdekelhet

Kukák jelenthetik a megoldást

Balatonudvariban az is megoldást jelenthetne, ha az ingatlantulajdonosok – a hulladékgyűjtéshez hasonlóan – kaphatnának zöldhulladékgyűjtő tárolókat, hogy abban helyezhessék el a levágott faágakat, kerti nyesedéket, a kukákat pedig díj ellenében a hulladékgazdálkodó időközönként elszállítaná a településről. A BalatonKörnyéke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Kiemelt kép: Zöldhulladék, illusztráció – Forrás: Pixabay