Nekiesett főnökének a kaposvári kínai áruház dolgozója, miután a tulajdonos rászólt, hogy 5 percet késett a munkahelyéről. Az árufeltöltő annyira dühös lett, hogy egy magassarkú cipővel támadt neki a férfinak. Az akcióról készült videót a cikkünk alján nézheted meg.
Elkésett a munkahelyéről
A negyvenes éveiben járó nő egy Kaposvár belvárosában található kínai áruházban dolgozott. Az egyik reggel öt perc késéssel jelent meg a munkahelyén, és az üzletvezető-helyettes ezt szóvá tette. A Balatonkörnyéke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.
Cipővel támadt neki
A felek között vita alakult ki, mivel a nő azt állította, hogy korábban egy órával többet dolgozott, míg főnöke szerint három órával kevesebbet. Ekkor az árufeltöltő teljesen elvesztette az önuralmát, és levett a polcról egy magassarkú cipőt, és legalább hétszer fejbe vágta fele a főnökét, aki végül a földre esett.
Közbelépett a munkatárs
A további ütésektől az mentette meg, hogy egy másik munkatársuk elválasztotta tőle a dühöngő nőt. A bántalmazás következtében az üzletvezető-helyettes nyolc napon belül gyógyuló zúzódásos sérülést szenvedett, illetve nyílt seb keletkezett a fejbőrén is.
Ez volt a vád
Gyorsított eljárásban állította bíróság elé a Kaposvári Járási Ügyészség garázdasággal és könnyű testi sértéssel vádolt árufeltöltőként dolgozó nőt.
Beismertette tettét
A nő beismerte a tettét és azzal magyarázta, hogy ezért rá tudott szólni az üzletvezető-helyettes, a túlórát viszont már nem számolták el neki.
Közérdekű munkára ítélték
A Kaposvári Járásbíróság váddal egyezően mondta ki bűnösnek a vádlottat, és 140 óra közérdekű munkát szabott ki rá. A kihirdetett ítéletet az ügyészség és a védelem is tudomásul vette, így az nyomban jogerőre emelkedett. A Balatonkörnyéke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.
Itt az ügyészség videója
Kiemelt kép forrása a fenti videó