Várhatóan az év első felében megnyílik az új balatonfüredi vitorlásközpont kikötő része is. A kikötőhelyek után beszedendő szövetségi támogatás ötletét egyelőre elvetették. Interjú a Magyar Vitorlás Szövetség elnökével három hónappal az új elnökség megalalkulása után.

Tömegesítés a cél

Erősíteni fogják a szabadidős vitorlázók képviseletét a szövetség elnökségében és a mindennapi munkájuk során – nyilatkozta Gerendy Zoltán a Magyar Vitorlás Szövetség elnöke a hunsail.hu-nak adott interjújában.

Arccal a versenyek felé

Fontosanak mondta a Versenyek Tisztségviselőinek Bizottsága létrehozása. Ez egy nemzetközi fejlődést követő szervezeti módosítás, amely alapján közelebb kerülnek egymáshoz azok a szakemberek, akiken egy-egy versenyünk színvonalas megrendezése múlik.

Amire büszke

A szervezeti kérdéseken túl szó esik az interjúban 2021-ről is. Várhatóan az év első felében megnyílik az új füredi vitorlásközpont kikötő része is.

Mindehhez persze pénz kell

Az elnök sajnálja, hogy nem sikerült bekerülni a tao-körbe ezért jövőre a szövetség inkább a szponzori megállapodásokból igyekszik növelni a bevételeit. Szerinte ha sikerül jó megoldásokat találni, akkor akár meg is duplázható az idei évre e forrásból betervezett 50–55 millió forintos bevétel. 

Szó eset a versenysportról is

Az elnök szerint szerint fontos lenne az Európai Négy Tó vitorlás-versenysorozat megszervezése, már megkezdődtek az egyeztetések, de ez a terv leghamarabb 2022-ben válhat valóra.

Hatalmas pénzek érkeztek a Balatonhoz

624,74 millió forint vissza nem térítendő európai uniós támogatással hét vízitúra megállóhely újult meg a Széchenyi 2020 program keretében. A Magyar Kajak-Kenu Szövetség konzorciumvezetésével megvalósult projekt részeként Siófokon, Zamárdiban, Balatonszemesen, Fonyódon, Keszthelyen, Révfülöpön és Tihanyban történtek infrastrukturális és eszközfejlesztések. a Balaton vízi turizmusának komplex fejlesztése nevű program keretén belül. A további részletekről ítt írtunk.

A Balaton KÖR elnöke a vitorlás sikereikről

Büszkén mondhatjuk, hogy ebben a rendkívül erős mezőnyben egy embert próbáló harmadik helyet sikerült elérni a srácoknak a Kékszalagon, amire innen is óriási “gratula”. Reményeink szerint ez a kapcsolat továbbra is meglesz – értékelte csapata teljesítményét Laposa Bence. Az interjú részletezését ide kattintva találja.

Botrányos kikötőeladások

Az ősz poltikai felhangokkal is fűszerezett eseménysorozata volt a Bahart-vezér menesztése és a cég kikötőinek értékesítése. Ezek közül a csopaki ügye emlekedett ki.

Tízszeres ár Csopakon

Októberben adták el a csopaki kikötőt. A helyi polgámester szernt irreális áron. Tény, a licit során a kikiáltási árnál 17-szer többet adtak érte. A nyertes a Sápi Major Kft. lett. A cég tulajdonosa eddig még nem kereste meg az önkormányzatot, hogy egyeztessen jövőbeni terveiről.

Egy szomprú aropó, meghalt Benkő László, zenésztársa beszélt róla

Kóbor Jánosnak a világosi kikötőben van hajója, egy Bavariával járja a Balatont. Korábban elmesélte, hogy nagyon szeretni ezt a típust, mert kényelmesen fel tud benne állni, van benne jól felszerelt konyha, fürdőszoba és még Lána lányának is jutott itt külön kabin. Kóbor János 40 éve vitorlázik a Balatonon.