Bélyeghamisítás bűntette és nagyobb értékre elkövetett lopás bűntette miatt emelt vádat a Kaposvári Járási Ügyészség azzal a 66 éves siófoki férfival szemben, aki rendszeresen visszatekerte a fogyasztásmérőt, és így éveken keresztül lopta a földgázt. Az elkövető azóta visszafizetett 1,4 millió forintot a szolgáltatónak, azonban az ügyészség szerint ennél súlyosabb büntetést érdemel a férfi.

Lopta a gázt

A vádirat szerint a tettes 2011-ben megbízott egy férfit azzal, hogy a siófoki házában felszerelt fogyasztásmérő számlálóját állítsa át, hogy a szerkezet a valós értéknél kevesebbet mutasson. Ezután a megbízott, ismeretlen férfi 2011 és 2019 között rendszeresen visszatekerte a gázórát.

Eltávolította a fémzárat

A megbízott férfi 2016-ban a fogyasztásmérőn elhelyezett hitelesítő fémzárat és a hitelesítő lenyomatot is eltávolította a fogyasztásmérőről, majd egy másik plombát és hitelesítő lenyomatot helyezett el a mérőn azt a látszatot keltve, mintha azt a gázszolgáltató munkatársa jogszerűen cserélte volna, írja az ügyészség.

Nem fizetett a gázért

Ezzel a módszerrel a 66 éves siófoki férfi 2011 és 2019 között úgy fogyaszthatta a földgázt, hogy azért soha nem fizetett semmit. Az ügyészség szerint az évek során a férfi 14.000 m3 földgázt lopott el 1,7 millió forintot meghaladó értékben.

Lebukott

Végül az elkövető úgy bukott le, hogy a szolgáltató dolgozóit nem akarta beengedni a házába, ezért ők később rendőrökkel tértek vissza. Megállapították, hogy a mérőszerkezetet engedély nélkül megbontották.

Súlyos szabálytalanságokat találtak

Már fizetett

Az eljárás során a férfi együttműködött a nyomozó hatósággal, és már 1,4 millió forintot vissza is fizetett a szolgáltatónak. Az ügyészség szerint azonban ennyivel még nem úszhatja meg a tettes.

Ez is érdekelhet

Felfüggesztettet kértek rá

Az ügyészség indítványozta, hogy a férfit ítéljék felfüggesztett börtönbüntetésre, valamint arra is köteleznék, hogy a földgázszolgáltatónak okozott kár fennmaradó részét kifizesse.

Kaposváron dőlhet el a férfi sorsa

Az ügyben a Kaposvári Járásbíróság fog döntést hozni.

Kiemelt kép: Visszatekert földgázóra – Forrás: Ügyészség