Nagyobb értékre elkövetett lopás bűntette miatt emelt vádat a Fonyódi Járási Ügyészség azzal az 50 éves férfival szemben, aki a balatoni otthonában kezdte el lopni az áramot. Az elkövető átalakította a fogyasztómérő készülékét, és évekig nem fizetett díjat a szolgáltatónak.

Szállásadó lopta az áramot

A vádirat szerint a balatoni férfi apartmanként is üzemeltette az ingatlanát, és mivel anyagi nehézségei adódtak, elhatározta, hogy átalakítja a fogyasztásmérőjét, és elkezdi lopni az áramot. A BalatonKörnyéke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Megvalósította a tervét

2014 és 2015 között a ház földszintjén lévő fogyasztásmérőt úgy alakította át, hogy két fázisban is méretlenül tudta venni az áramot.

Lopta az áramot

Szaunához is kellett az áram

A többszintes házban és a hozzá tartozó melléképületekben, ahol volt egy szauna is, számos elektronikai eszköz volt berendezve. A férfi ezeket a készülékeket a lopott árammal üzemeltette, ami révén négy év alatt közel 2 millió forint értékű villamos-energiát lopott el a szolgáltatótól.

Helyszíneltek a fonyódi rendőrök

Felfüggesztettet kaphat

Az ügyészség indítványozta, hogy a bíróság adjon az 50 éves férfinek felfüggesztett börtönbüntetést.

Fonyódon lopta az áramot

Ez is érdekelhet

Fonyódon dönthetnek a férfiról

Az áramlopás ügyében a Fonyódi Járásbíróság hozhat döntést. A BalatonKörnyéke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Kiemelt kép: Helyszínelés – Forrás: Ügyészség