Meglepően megnőtt a kereslet a Balaton és a Velencei-tó körüli házak, nyaralók iránt, melyeket idén hosszabb távra, egy-két hónapra is kivesznek.

A bevezetőben említett tendencia azért is érdekes, mert köztudott, hogy a bérleti díjak a nyári hónapokban a Balatonnál koránt sem alacsonyak, átlagban havi 200 ezer forint is lehet – olvasható a 24.hu cikkében.

A korona-vírus okozta karantén időszak nyilván hozzátett ehhez a folyamathoz és korlátozások tavasz végi enyhítése után az emberek lényegében ki akartak már szabadulni otthonról, így tömegesen kerestek az említett tavak közelében bérelhető ingatlanokat.

A kiadó nyaralók, házak iránt érdeklődők száma májusban 70 százalékkal, júniusban 50 százalékkal nőtt a tavalyihoz képes, ezt katalizálta még, hogy sokak a járvány miatt nem külföldöt választották nyaralásuk helyéül – írja a 24.hu

A legdrágábbak a Balaton északi partján található kiadó nyaralók, házak, ezek havi bérleti díja nyár elején átlagban 250 ezer forint volt, nyár közepén minimálisan csökkent 240 ezer forintra.

A Balaton nyugati részén, azaz a Zala megyében lévő ingatlanok jóval olcsóbbak voltak, havonta 100 ezer forintot kértek a bérlésükért.

Az elsősorban a fiatalok körében közkedvelt déli parton és ott is a tóparti településeken júniusban havi 200 ezerért lehetett bérelni, míg júliusban az ár már 220 ezer forintot volt.

A Velencei-tó nem meglepően olcsóbb a Balatonnál, például a népszerű Gárdonyban lévő ingatlanok átlagos havi bérleti díja idén júniusban 130 ezer forint volt, később pedig júliusban már 215 ezer forint. ki.

A Velence településen lévő nyaralótulajdonosok 145 ezer, illetve 180 ezer forintot kértek a 24.hu cikke szerint.

Kiemelt kép: illusztráció – Forrás: Balatonkörnyéke.hu