Súlyos bűncselekmény borzolta fel a veszprémi lakosok kedélyét, amikor tavaly novemberben egy hatfős társaság berontott egy veszprémi ékszerüzletbe, ahonnan több millió forint értékben ékszert loptak maguknak a tolvajok. A rablásról felvételt készített a biztonsági kamera, amelyen jól látható, hogy az elkövetők óriási szerszámokkal, kalapácsokkal rohantak oda az üvegvitrinekhez, hogy azokat betörjék, a bennük lévő ékszereket pedig elrabolják. Most az egyik tettest sikerült előkerítenie a rendőrségnek.

Ékszert raboltak

Ahogy azt korábban az elsők között megírtuk itt a Balatonkörnyéke.hu hírportálon, csoportosan, felfegyverkezve, jelentős értékre elkövetett rablás miatt kezdtek nyomozni a veszprémi rendőrök egy tavaly november 4-én, délután elkövetett, veszprémi ékszerboltban történt ékszerrablás kapcsán. Rendőrségi információk szerint a rablást egy 6 fős társaság követte el, akik közül a tagok berohantak egy veszprémi áruházban lévő ékszerüzletbe, majd a szerszámokkal, amelyeket magukkal vittek, betörték az üvegvitrineket.

Próbált védekezni az eladó

A berohanó rablókkal szemben a boltban dolgozó eladó próbált védekezni: az egyik pultot rádöntötte az egyik elkövetőre, majd az üzlet közelében álló táblát pajzsként használva vette fel a harcot a kalapácsos férfiakkal. A túlerő és a rablók erőszakossága miatt azonban az eladó nem tudott kifejteni nagyobb ellenállást.

12 milliót loptak

Végül a hat rabló mintegy 12 millió forint értékben zsákmányolt, a zúzással pedig 4 millió forint kárt okozott az üzletnek. A veszprémi rendőrök sikeres helyszíni szemléjének, az adatgyűjtésnek és a rögzített nyomoknak köszönhetően két román állampolgárságú elkövetőt be tudtak azonosítani az egyenruhások.

Így nyomoztak a helyszínen

Helyszínelés – Forrás: Police.hu

Európai elfogatóparancsot adtak ki

Az európai elfogatóparancs kibocsátása után a nemzetközi együttműködés keretében a román rendőrök egy hónapon belül Romániában elfogták az egyik gyanúsítottat, a 29 éves S. M. D-t, akit a veszprémi rendőrök május 6-án átvették a külföldi hatóságtól. A férfit gyanúsítottként kihallgatták, majd őrizetbe vették és kezdeményezték a letartóztatását. Másik, azonosított társát továbbra is keresik, ahogy a többi elkövetőt is.

Rendőrkézen az egyik rabló

Elfogás – Forrás: Police.hu

Elárulták a részleteket

A veszprémi ékszerrablással és az elfogással kapcsolatban online sajtótájékoztató keretében számolt be Pogány Péter rendőr ezredes, bűnügyi rendőrfőkapitány-helyettes és Baráth Attila rendőr alezredes, bűnügyi osztályvezető.

Íme a sajtótájékoztató

Így vették őrizetbe a rablót

Kiemelt kép: Részlet a rendőrségi videóból