2021-ben a tavalyi összeget meghaladó költségvetéssel fognak gazdálkodni Nagykanizsán, jelentette be a közösségi oldalán a dél-zalai város polgármestere. A cél természetesen az, hogy a koronavírus-járvány ellen felkészültebben védekezhessenek és a gazdaságot könnyebben indítsák be újra.

Nő a támogatás

Balogh László (Fidesz-KDNP) szerint a 2021-es költségvetés  „nem bővelkedő, de tartható idei esztendőt vetít előre”. A város honlapján közzétett rendelet szerint valamivel több mint 36 milliárd forint Nagykanizsa költségvetési főösszege – írja a Profitline.hu.

Nagykanizsa kap többet

Már februárban egyeztettek

Balogh azt mondta, hogy a közgyűlési képviselők már február 15-én kézhez kapták a tervezetet, amelyről március 8-án a frakcióvezetők és a bizottsági elnökök részvételével személyesen is tárgyaltak. A BalatonKörnyéke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Reális tervezet

A polgármester szerint a közgyűlésben nem nagyon merültek fel ellentétek. A tervezet ellen a többséget adó baloldali Éljen VárosuNk! Egyesület képviselői részéről sem érkezett panasz, „ami azt jelzi, hogy a rendkívül nehéz helyzethez képest egy reális tervezetet” sikerült benyújtani.

Erre kell a támogatás

„A büdzsé készítésének középpontjában a védekezés, a bajba jutottak támogatása, a vállalkozások életben tartása, a munkahelyek megőrzése és újak teremtése, illetve a járvánnyal szembeni küzdelem állt. A bajba jutottak, a családok, vállalkozások kedvezményeit, támogatásait megtartják, de szinte minden területen kevesebbet költhetnek idén, ugyanakkor az egészségügyben, a szociális szférában és a vállalkozások támogatásában nem lesz csökkentés” – sorolta Balogh László.

Támogatnák a vállalkozásokat

Balogh szerint a költségvetésben 25 millió forintos keretösszeget biztosítanának a vállalkozások nehéz járványhelyzetben történő támogatására, ami segítené a munkahelyek megőrzését, valamint a megszűnt munkahelyek mielőbbi visszaállítását.

Ennyivel kap többet

Balogh László azt mondta, hogy „a komoly ráfordítások, veszteségek és a szolidaritási hozzájárulás mellett” az állami támogatásokból Nagykanizsa idén összességében 469 millió forinttal kap többet, mint az előző évben.

Problémák

Az Éljen VárosuNk Egyesület Facebook-oldala szerint Balogh László szavaival ellentétben az idei évi költségvetés elfogadása mégsem lesz akkora segítség, mint amilyennek azt gondolja a polgármester. Az egyesület szerint ugyanis a város a 2019-es évhez képest 916 millió forinttal kevesebb bevétellel tervezhet működési célra, tehát az új támogatás épphogy a vegetálásra lesz elég.

Voltak ellentétek

Az egyesület szerint tény, hogy voltak és folynak is tárgyalások, azonban a támogatás nem vonatkozik működési célra, és attól félnek, a felújításokat pedig önkényesen fogják eldönteni, mire költenek és mire nem. Azt is írják, hogy igenis voltak ellentétek az egyeztetésen, sőt még az sem volt világos számukra, mi a célja a megbeszélésnek, mert egyrészt nem kaptak tájékoztatást arról, mi miért alakult így, másrészt pedig a jelenlegi költségvetésben csak minimális módosítási lehetőségek vannak. Azt is megjegyezték, hogy egyre kevesebb a helyi döntéshozatal, és egyre nagyobb a kiszolgáltatottság, ami a félmilliárdos támogatás ellenére nehéz évet jósol Nagykanizsa számára. A BalatonKörnyéke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

A teljes bejegyzés

Kiemelt kép: Illusztráció