Az EuroVelo6 és a Balatoni Bringakör fejlesztési projektjének részeként fejlesztik a kerékpározási feltételeket Siófokon, az Ezüstparton. A költségvállalás során cserélik a Liszt Ferenc sétány teljes burkolatrétegét, és kijelölt kerékpáros nyomvonalakat létesítenek az útburkolat mindkét szélére.

Fejlesztenek

Az önkormányzat és a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. együttes költségvállalása mellett útburkolatot cserélnek a Liszt Ferenc sétányon. És mivel nem különálló kerékpárutat létesítenek, ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy az útburkolat szélein sárga kerékpáros piktogramot festenek fel – írja a Siófok.hu.

Itt cserélnek útburkolatot

Már dolgoznak

A beruházás költségeinek a felét állja a város, míg a másik felét a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. fizeti. A munkálatok pedig már elkezdődtek, az útburkolatot már cserélik. A BalatonKörnyéke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Forgalomkorlátozás

Mivel a felújítás már zajlik, ezért forgalomkorlátozás van érvényben, ezért a városvezetés mindenkitől azt kéri, hogy legyenek türelemmel, amíg dolgoznak a szakemberek.

Ennyit fizetnek

Siófok Város Önkormányzata bruttó 22 millió forinttal járul hozzá a beruházáshoz, hogy a teljes burkolatszélesség marása és újraaszfaltozása megtörténhessen.

Más fejlesztések is zajlanak

A tervek szerint a Baross híd korszerűsítési munkálatait június végére fejezik be. Ott az útburkolattól elválasztott kerékpársávot, illetve járdát alakítanak ki, amellyel akadálymentessé válik a gyalogos közlekedés.

4 kilométeres sétány is lesz

Korábban írtunk róla, hogy Keszthelyen ötletpályázatot hirdettek arról, hogy milyen fejlesztések valósuljanak meg a Balaton-parton, ahol 4 kilométer hosszú sétányt is kialakítanak majd. A hosszú évekre meghatározó városfejlesztési elképzelések kidolgozására 2020 végén kapott kormányzati támogatást Keszthely.

Ötleteket vártak

Nagy Bálint polgármester egy helyieknek szóló ötletbörzét is hirdetett, hogy a helyiek is elmondhassák javaslataikat a fejlesztéssel kapcsolatban. A megújítás keretén belül a déli kutyás strandtól és piknikkertől egészen majdnem Gyenesdiás határáig tartó mintegy négy kilométeres partszakaszt újítanák fel, és ehhez várták az ott élők elképzeléseit.

Ligetes sétány

A tervek szerint a keszthelyi fejlesztés során a teljes partszakasz hosszában ligetes sétányt alakítanak ki, megnyitva ezzel olyan területeket is, amelyek ma még zárva vannak a látogatók elől. A BalatonKörnyéke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Kiemelt kép: Bicikliút – Forrás: BudaPestkörnyéke