Bíróság elé állítási javaslattal fejezte be az eljárást két román férfivel szemben a Veszprém megyei rendőrség. 8 menekültet próbáltak Nyugat-Európába csempészni.

A szegediek szóltak

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda Nemzetközi Bűnözés Elleni Főosztály Szegedi Osztályának információi alapján a Devecseri Rendőrőrs munkatársai egy német rendszámú kistehergépkocsit állítottak meg a 8-as számú főúton, Devecser közelében 2021. január 11-én. A gépkocsit egy 31 éves román férfi vezette.

Ausztria felé igyekeztek

Az Ausztria felé tartó járműben a sofőrön és egy 44 éves román utason kívül 6 férfi és 2 nő utazott, ők jogszerű magyarországi tartózkodásukat nem tudták hitelt érdemlően igazolni. Valamennyien szír állampolgárnak vallották magukat.

Őrizetbe vették a románokat

A két román férfit, valamint az utasokat előállították. A 31 éves sofőrt és 44 éves segítőjét őrizetbe vették, és embercsempészés bűntett megalapozott gyanúja miatt gyanúsítottként kihallgatták.

A papírok már az ügyészségen vannak

A rendőrök az eljárás során beszerzett adatok eredményeként a nyomozás vizsgálatát befejezték, és az ügy iratait bíróság elé állítási javaslattal küldték meg az ügyészségnek.

A menekülteket visszavitték a határzárhoz

A magyar jogszabályoknak megfelelően a rendőrök intézkedtek az illegális migránsok ideiglenes biztonsági határzárhoz való visszakíséréséről.

2 év felfüggeszett a bolgár embercsempésznek

Jogerősen két év felfüggesztett börtönbüntetésre ítélt a Dunaújvárosi Járásbíróság egy bolgár embercsempészt, aki kilenc migránst próbált illegálisan Magyarországon keresztül Németországba juttatni. Ráadásul 4 évre kiutasították Magyarországról.

Az autópályán kapták el őket

A bolgár férfi a fia gépjárművébe december 22-én felvette a Magyarországra a zöldhatáron illegálisan belépő hét szír, valamint egy-egy iraki és palesztin állampolgárt, majd az M6-os autópályán Budapest irányába indult, ám a besnyői csomópontnál a rendőrök elfogták.

3000 euró volt az ár

A menekültek a Németországba jutásért fejenként háromezer eurót helyeztek letétbe, a pénzhez az őket segítők kód alapján jutottak volna hozzá az embercsempészek.

További balatoni rendőrségi hírekért kattintson ide!

Címlapfotónk: police.hu