Kaposváron is folyamatosan zajlik az oltás, a kampány keretén belül pedig már minden gyógyszerészt beoltottak valamelyik vakcinával. A patikusok örülnek, hogy megkapták az oltást, és így végre fellélegezhetnek, de az ő oltásukra nagy szükség is volt, hiszen nélkülük nem is tudnának mit kezdeni a betegek.

Beoltották őket

Tóthné Kalota Veronika gyógyszerészként folyamatosan azon dolgozik, hogy a szakmájával hogyan tud részt venni a koronavírus elleni védekezésben. Komplex gyógyszercsomagokat állított össze, amelyek segítségével több idős betegen is segített. Ő személy szerint az egészségügyi dolgozók oltásánál kapta meg a vakcinát – írja a Sonline.

Kaposváron oltották be a gyógyszerészeket

Megkapták az oltást

„Néhány kollégám bizonytalan volt eleinte az oltást illetően, ám amikor utánanéztünk, és kiderült, hogy súlyos érrendszeri szövődményeket okozhat a betegség, kétségük sem volt többé. A patikánk valamennyi dolgozója megkapta az oltást” – mondta Tóthné Kalota Veronika, aki Kaposváron dolgozik gyógyszerészként. Hozzátette, Pfizerrel oltották be valamennyiüket. A BalatonKörnyéke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Szükség van rájuk

A patikus arról is beszélt, hogy valóban nagy szükség van a gyógyszerészek vakcináztatására is, hiszen ha ők kidőlnének a sorból, akkor ki tudja, mi lenne a betegekkel. Gyógyszerészek nélkül a páciensek nem tudnának gyógyszerekhez jutni, ami még több megbetegedést eredményezne, így valóban szükségszerű volt a patikusok beoltása.

Vigyáznak

Emellett a gyógyszerész azt is elmondta, hogy a patikában folyamatosan fertőtlenítenek. Germicides levegőfertőtlenítést végeznek, ezenfelül a kollégák egyesével tartanak kávészünetet, egyedül ebédelnek, és az alkoholos kézfertőtlenítés mára már megszokottá vált.

Oltásban bíznak

Tóthné Kalota Veronika tisztában van vele, hogy több mint egy éve mindenki stresszel a koronavírus miatt, és mindenkinek nagyon hiányzik a régi nyugalom. Szerinte az oltások beadatásával közelebb kerülhetünk ehhez a bizonyos nyugalomhoz, ehhez pedig arra van szükség, hogy minél többen elmenjenek beoltatni magukat.

Folyamatosan oltanak

Mindeközben tényleg egyre többen kapják meg az oltást: a mai napon a beoltottak száma elérte a 2 362 839 főt, akik közül 913 012 fő már a második vakcináját is megkapta. Az oltási terv szerint az első körben az orvosok, egészségügyi dolgozók kaptak oltást, de most már egyre többen kapják meg az oltóanyagot, lassan már az idősek vakcináztatása is lezárul. Ehhez képest a kaposvári gyógyszerészek nem akarnak hátradőlni, mert ők még azokhoz az emberekhez is el akarják juttatni a vakcina hírét, akik tartózkodnak az oltástól.

Ők már védettek

„Mi már a másodikat is megkaptunk, amely lelki megkönnyebbülést is jelent a számunkra, ám idős nagyszüleimmel továbbra is a szabad levegőn találkozunk” – mesélte a gyógyszerész, aki reméli, hogy hamarosan még több emberhez el tud majd jutni az oltás.

Segíteni szeretne

A kaposvári patikus egyébként nem akarja nézni tehetetlenül, hogyan terjed a vírus, ezért minden maradék idejét arra szánja, hogy embereket tájékoztasson az oltás fontosságáról és a vakcinák hatékonyságáról. A BalatonKörnyéke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Kiemelt kép: Illusztráció – Forrás: Pexels