Az idei év nyarától kezdve FLIRT motorvonatok viszik majd el a pihenni vágyókat Balatonfüredre, azonban folyamatosan fejlesztik az északi parton lévő szakaszt is. Ha minden jól megy, és elkészülnek a fejlesztésekkel, akkor villanyvonattal az egész Balaton körüljárhatóvá válik.

Fejlesztik a vasútvonalat

Uniós értesítőben tették közzé, hogy milyen fejlesztéseket kell véghez vinnie a kivitelezőknek, akik a Balatonfüred–Tapolca–Keszthely, és ehhez kapcsolódva a Tapolca–Ukk vasútvonalat fejlesztik. A kivitelezők elsősorban a villamosítási, állomás átépítési és forgalomirányítási munkákat végzik, az első ütemben pedig a Szabadbattyán és Balatonfüred közötti 55 kilométeres szakaszt villamosítják. A tervek szerint az első ütemet az idei nyári szezonra befejezik – írja a Magyar Nemzet.

105 kilométeres fejlesztés

A fejlesztési munkák során egy 105 kilométeres szakaszt szeretnének villamosítani, amely a Balatonfüred–Tapolca–Keszthely és az Ukk–Tapolca szakaszokból tevődik össze. Az előbbi szakasz a Balatonnal párhuzamosan halad, míg az Ukk felé tartó vonal észak felé haladva Bobánál eléri a Budapest–Szombathely–Sopron vasútvonalat. A tervek szerint 25 megállót és állomást is fejlesztenek. A BalatonKörnyéke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Nem csak a helyiek örülhetnek

Az érintett vonalszakasz felújításának köszönhetően nemcsak a helyiek életében fog változás beköszönni, hanem azokéban is, akik a Dunántúl vasúti hálózatát választják. Ha elkészülnek a szakaszok, akkor villanyvonattal körbejárható lesz az egész magyar tenger.

Így működhet a körvasút

Ez az óriási körvasút egyfajta gyűrűként működhet, amely minden irányból összegyűjti és elosztja a járatokat. Így lehetővé válik, hogy például a Sopronból érkező vonatok Füred vagy akár Keszthely érintésével Pécs, akár Gyékényes határátkelő felé haladjanak tovább.

Sokat javít a fejlesztés

A vasútfejlesztés sokat javít majd az utazók komfortérzetén, mivel egy jóval korszerűbb vasúttal közlekedhetnek a Balatonnál. A tó és Budapest közötti vonalon ősszel, télen és tavasszal mondhatni békés a helyzet, viszont nyáron, amikor beindul a szezon, ellehetetlenül a közlekedés: mindenfelé dugók, tömegek és a vonatokon sem ideális a helyzet.

Ezen változtatnának

A vasúti szolgáltatás épp a nyári csúcsforgalom válláról venné le a terhet, ugyanis ha a vasúthoz megvannak a megfelelő eszközök, úgymint például a pálya, amely ha felújított és villamosított, akkor mehetnek rajta a villanyvonatok. A felújított vasútvonalon a MÁV-Start a nyári szünet idején korszerű, légkondicionált és villamosított vonatokkal tudná szállítani a nyaralni vágyókat.

Jobb választás, mint a dugó

A déli parton egyébként már az elmúlt években korszerűsítették a pályát, aminek köszönhetően a FLIRT vonatokkal akár egy óra alatt le lehet érni a Déliből Siófokra. Ez a kedvező és gyors utazási lehetőség mindenképp jobban hangzik, mint autóval órákig ácsorogni az M7-esen egy dugóban.

Más a terep az északi parton

Mivel az északi oldal adottságai mások – szintkülönbségek és szűk kanyarok vannak –, ezért a most folyó felújítás során az észak-balatoni vasútvonalon is kiépül a villanyvonatokat kiszolgáló infrastruktúra. Mélyíteni fogják a csittényhegyi alagutat is Balatonakarattyán, ezért a teljes pályaszerkezetet mélyebb szintre helyezik.

Gyorsabb lehet

Az eddig megszokott dízel vontatás miatt a Budapestről Balatonfüred felé utazók vonatát Székesfehérváron megállították, és a mozdonyt V43-ról gázolajosra cserélték. Azonban ha befejezik a fejlesztéseket, akkor a Balatonfüredig utazóknak csökkenhet az eljutási idejük, arról a fontos kényelmi faktorról nem is beszélve, hogy a nyári kánikulában jóval kényelmesebb egy légkondicionált vonaton ülni, mintsem egy olyan vonaton, ami csak hagyományosan tud szellőzni.

Elmarad a mozdonycsere

Ha befejezik a fejlesztéseket, akkor a Füredig korszerűsített vonalon a székesfehérvári mozdonycsere elmarad, illetve Füreden történik majd meg. Ugyanakkor ez is megváltozhat, ugyanis Homolya Róbert, a MÁV elnök-vezérigazgatója bejelentette, hogy ha a beszerzés a tervek szerint halad, akkor a villamos-hibrid, azaz az áramszedős–akkumulátoros kettős üzemű motorvonatok közül az első tíz Budapest és Tapolca között közlekedik majd 2023-tól, Füredtől behúzott áramszedőkkel.

Jobb lesz a közlekedés

A vasúti fejlesztéseknek köszönhetően megszűnnek az eddigi sebességkorlátozások is. A Villanyvonatok pedig gyorsabb, kényelmesebb és a környezet számára mindenképp fenntarthatóbb megoldást kínálnak majd a Balaton északi partján utazóknak. A BalatonKörnyéke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Kiemelt kép: Vonat – Forrás: MTI/Jászai Csaba