Amint azt a negatív forgatókönyv megjósolta, idén is elmarad a vírushelyzet miatt a soproni Telekom VOLT és a zamárdi Balaton Sound is. A szervezők egy csütörtöki közleményben adták hírül, hogy az említett balatoni fesztiválokat 2022-re tolják.

Elmaradnak a fesztiválok

„Egyelőre nem látjuk annak realitását, hogy nyár közepére a nemzetközi turisztikai forgalom a korábbi mértékben újrainduljon Európa szerte” – írták a szervezők az MTI-hez eljuttatott közleményükben, hozzátéve, hogy számukra a közönség biztonsága és egészsége a legfontosabb. A BalatonKörnyéke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

2022-re tolják

A szervezők a jelenlegi koronavírus-helyzet miatt nem is dönthettek volna másként, de most hivatalosan is bejelentették, hogy legközelebb 2022-ben nyitják meg a fesztiválok kapuit a látogatók előtt. A döntést fájó, de felelősségteljes szívvel hozták meg.

Nagy siker a Sound

Fülöp Zoltán fesztiváligazgató a közleményben arra hívta fel a figyelmet, hogy a Balaton Sound mára Európának egyik fontos, Magyarországnak pedig legjelentősebb elektronikus zenei fesztiválja lett. A nagyszabású fesztivál komoly turisztikai vonzerővel bír, a koncertek pedig több tízezer hazai és külföldi vendéget érdekelnek évente.

Júniusban lett volna a VOLT

Lobenwein Norbert, a VOLT alapítója azt mondta, hogy a soproni fesztivál lett volt az idei évben a legkorábbi eseményük. Hozzátette, hogy idén júniusra tervezték a kapunyitást.

Nem lehet így szervezni

„Mára annyira közelivé vált ez az időpont, hogy kénytelenek voltunk a halasztás mellett dönteni. Most, a járvány harmadik hulláma közepén még azt sem látjuk, egyáltalán mikor lehetne elindítani a kampányt, a jegyértékesítést, így pedig lehetetlen egy nyár eleji nagy fesztivál biztonságos megvalósítása” – mondta Lobenwein.

Már a fellépők is megvoltak

A VOLT alapítója arról is beszélt, hogy a járvány miatt idén már jóval korábban megkezdték az előkészületeket, és még a fellépőlistát is összerakták. Ugyanakkor hiába készültek el, még meg se tudták hirdetni a fellépőket.

Sorra mondják le a fesztiválokat

A közleményben rámutatnak arra is, hogy nemcsak itthon uralkodik ez a helyzet, hanem sorra mondják le a nagy koncerteket és fesztiválokat szerte Európában. Ezenfelül még a nemzetközi turnék is elmaradnak a bizonytalanság miatt.

Ez is érdekelhet

Nyár végi időpont?

Mindkét fesztivál esetében felmerült, hogy az időpontot átteszik egy nyári végi időpontra, azonban ez a fesztiválok mérete és a nemzetközi léptékei miatt nem találtak a fellépőkkel is egyeztethető, biztonságos megoldást a szervezők. A BalatonKörnyéke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Kiemelt kép: Illusztráció