Ittasan vezetett és súlyos balesetet okozott egy férfi Pápa közelében. A sofőr az alkoholfogyasztása miatt nem vette észre, hogy az autója áttért a másik sávba, ahol frontálisan ütközött egy másik kocsival.

Nem követte az utat

A 28 éves férfi tavaly nyáron, június 20-án, délelőtt közlekedett az autójával Devecser felől Pápa irányába. Útja során azonban az ittassága miatt egy kanyarban áttért a másik sávba, ahol összeütközött egy vele szemben szabályosan közlekedő autóval – írja a Veol.

Pápánál balesetezett

Frontálisan ütköztek

A baleset pillanatában a sofőrök megpróbálták elkerülni az ütközést, azonban mindketten ugyanabba az irányba kormányozták a járműveiket, így a felezővonalnál frontálisan egymásnak csapódtak. A BalatonKörnyéke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Megsérült a vétlen sofőr

Az ütközés következtében a szabályosan közlekedő autós 6-8 hét alatt gyógyuló, töréses sérüléseket szenvedett, míg két utasát zúzódásos, könnyű sérülésekkel szállították kórházba.

Így büntetnék az ittas sofőrt

A Veszprém Megyei Főügyészség a vádiratában arra tett indítványt, hogy a férfit tárgyalás mellőzésével, büntetővégzésben ítéljék felfüggesztett szabadságvesztésre, valamint tiltsák el a járművezetéstől. Az ügyben valószínűsíthetően a Pápai Járásbíróság fog döntést hozni.

Nagykanizsán is fogtak egy részeg sofőrt

A Zala megyei rendőrök április 13-án, délután állítottak meg egy autóst Becsehelyen, a Táncsics Mihály utcában, ahol rögtön igazoltatták is a 36 éves helyi férfit. Szondáztatását követően hamar kiderült, hogy a férfi ittasan vezetett, ezért őt további mintavétel céljából előállították a rendőrségre.

Kihallgatták

Elfogása után a rendőrök járművezetés ittas állapotban vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt kihallgatták a 36 éves férfit.

Ketten hamis jogosítvánnyal buktak le

Szerdán két autóssal szemben is büntetőeljárást indítottak a rendőrök, mivel az egyiküknek sem volt valódi jogosítványa. A körzeti megbízottak és a közlekedésrendészeti járőrök Siófokon ellenőrizték a két autót és a vezetőket.

Közokirat-hamisítás miatt felelhetnek

A rendőrök mindkét sofőr esetében megállapították, hogy az átadott jogosítványaik hamisak voltak, ezért az autóvezetőket elfogták és előállították a Siófoki Rendőrkapitányságra. A nyomozók a 35, és az 55 éves helyi férfit közokirat-hamisítás bűntett megalapozott gyanúja miatt hallgatták ki. A BalatonKörnyéke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Kiemelt kép: Baleset – Forrás: Ügyészség