A 60 éves tettes egy fiatalkorú lányt és egy nőt is arra kényszerített, hogy adják el a testüket férfiaknak. A Balaton déli partjához közel élő elkövető ebből jó üzletet csinált, mert a pénzt a kiskorútól teljes egészében, míg a nőtől nagyobb részt elvette.

Kihasználta őket

A 60 éves tabi férfi továbbra is maradhat a rácsok mögött, ugyanis az ügyészség elrendelte vele szemben a letartóztatásának meghosszabbítását. A férfival szemben egyébként 18. életévét be nem töltött személy sérelmére üzletszerűen elkövetett emberkereskedelem és más bűncselekmények miatt folyik nyomozás. A BalatonKörnyéke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Tabon futtatta a nőket

Kiszállította a nőket

A tavaly december óta letartóztatásban lévő férfi a hatóságok gyanúja szerint egy kiskorú és egy felnőttkorú nőt vett rá arra, hogy tabi férfiakkal végezzenek tiltott tevékenységet. A nők szállíttatásában a férfi is részt vett, de nem azért, mert meg akarta könnyíteni az áldozatai munkáját, hanem mert felügyelni akarta őket.

Eltette a pénzt

A 60 férfi a nők szociális és anyagi helyzetét kihasználva előre leszervezett időpontokban és címekre fuvarozta őket, majd a tevékenységből származó összeget a kiskorútól teljes egészében, míg a felnőttkorú nőtől nagyobb részt elvette.

Marad a rácsok mögött

A Kaposvári Járásbíróság a férfi letartóztatását meghosszabbította, így az elkövető marad továbbra is elzárva.

Veszprémben egy nő pénztárcáját lopták el

Egy másik bűnesetben április 14-én, 10 órakor érkezett bejelentés az áldozattól a rendőrség vonalára, miszerint a nő egy veszprémi üzletnél egy bevásárlókocsiban felejtette a pénztárcáját, benne minden iratával és mintegy 15 ezer forinttal. Mire visszament a kocsihoz, a pénztárcájának már csak hűlt helyét találta.

Egy órán belül elfogták

Az adatgyűjtést követően a rendőrök kiderítették, hogy ki lehetett a tolvaj, aki ellopta a nő tárcáját. Ezután nem sokkal, egy órán belül már a veszprémi lakhelyén igazoltatták a 36 éves nőt, akit lopás megalapozott gyanúja miatt gyanúsítottként kihallgattak.

Ez is érdekelhet

Visszaadták a pénzt

A veszprémi rendőrök munkájának köszönhetően a helyi nő otthonában végzett kutatás során megtalálták az ellopott készpénzt, amelyet vissza is adtak a jogos tulajdonosának. A BalatonKörnyéke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Kiemelt kép: Illusztráció