Szívszorító szavakkal búcsúzik Siófok polgármestere attól a rendőrtől, akit egy ámokfutó kétszer is szíven szúrt csütörtökön éjszaka Budapesten, a 11. kerületben. Lengyel Róbert, egykori rendőrparancsnok azt írja, a hős főtörzsőrmester azt tette, amit tennie kellett. Hű maradt az esküjéhez, „élete árán is”.

Támadás Újbudán

Februárban lett volna 30 éves az az újbudai rendőr, akit egy ámokfutó késelt halálra csütörtökön éjszaka Budapesten. Baumann Péter, két társával együtt több rendőrségi jelentés után érkezett a Lecke utcai társaságházhoz, ahol egy férfi a szomszédjára rátörte az ajtót.  A Balatonkörnyéke.hu legfrissebb híreit és az aktuális viharjelzést ide kattintva éred el.

A gyilkosság helyszíne

Forrás: Facebook

Kétszer szíven szúrta

A férfi ezután késsel támadt a kiérkező rendőrökre, a 29 éves főtörzsőrmestert kétszer is szíven szúrta. A másik két rendőr, akikre szintén késsel rontott rá a támadó Újbudán, a végtagjain – egyikük a bordatájékon is – sérült meg.

Hősi halott

Baumann Péter szülei és barátnője mellett a magyar rendőrtársadalom is gyászolja. Péntek délelőtt a rendőrség sajtótájékoztatót tartott, ahol bejelentették, hogy az újbudai körzeti megbízottat hősi halottnak nyilvánítják.

Fekete zászló

Az ORFK bejelentette, hogy az ország minden rendőrkapitányság épületére kihelyezik a fekete zászlót, a rendőrautókra pedig fekete gyászszalagot kötnek.

Gyászol Siófok polgármestere

Siófok polgármestere, az egykori rendőrfőkapitány Facebook oldalán búcsúzik az elhunyt kollégájától. „A gyerekkori álmom megvalósulásaként, majd 25 évig viseltem a kék vállapos rendőrségi mundért. Ebből 12 évem volt a terrorelhárításban, Pakson, mégpedig évekig az „első vonalban”, felszámoló csoport parancsnokaként” – emlékszik vissza pályafutására a város vezetője.

A helyszínre rengeteg rendőr érkezett 

Forrás: Facebook

„Ilyen hivatás ez”

„Néztem szembe nem egyszer puskával, pisztollyal, késsel, kaszával, furkósbottal, de egy emlékezetes alkalommal még vasgerellyel is. Mindig benne volt a pakliban, amikor beriasztottak, hogy elmegyek otthonról, de haza már nem térek. Ilyen hivatás ez” – írja közösségi oldalán Lengyel Róbert.

Rendőri eskü

Majd így folytatja bejegyzését: „Amikor a rendőri esküt leteszi valaki és az mondja, hogy az „életem árán is”, talán még fel sem fogja, valójában mit jelent ez. Aztán ahogy telnek a hónapok, az évek, egyre inkább tudatosul, helyére kerül a dolog. Benned is, de a családtagjaidban is”.

Fájdalommal olvasta a hírt

„Most én, mint az egyenruhás tábor egyik tisztességgel leszerelt, úgymond “szerencsés” veteránja, megdöbbenéssel és a bajtársiasság együttérző, mély fájdalmával olvasom a híreket. Olvasom, hogy három kollégámat is megkéselt Budapest 11. kerületében egy aljadék gazember. Ketten közülük élnek, de egyikük, Baumann Péter rendőr főtörzsőrmester kollégánk már biztos, hogy sosem tér haza a családjához. Szolgálata teljesítése közben, hősi halált halt. Mindössze 30 éves volt”.

Azt tette, amit tennie kellett

„Mit is lehet erre mondani, mit lehet erről írni? A fájdalom java a kedves és így, ismeretlenül is tisztelt családjának jutott. Kívánom, hogy legyen erejük az elkövetkezendő napokhoz, hónapokhoz, évekhez. Az elhunyt kollégámnak meg? Azt tetted Péter, amit tenned kellett. Azt tetted, amire esküdtél…Legyen neked könnyű a föld, Bajtárs !” – zárja posztját Siófok polgármestere.  A Balatonkörnyéke.hu legfrissebb híreit és az aktuális viharjelzést ide kattintva éred el.

Ez is érdekelhet

“Nagyon szerethető és szakmailag is felkészült kollégát veszítettünk el” – hősi halottnak nyilvánítják a meggyilkolt rendőrt, videón a tettes elfogása

Kiemelt kép: az elhunyt rendőr, Baumann Péter – Forrás: ORFK