Idén, immár második alkalommal rendezték meg a 4Ladies Cup-Hungary-t, azaz a csak női résztvevőknek szóló nemzetközi, nagyhajós pályaversenyt Magyarországon. 


Mi is a 4Ladies Cup-Hungary?

A 4Ladies Cup-Hungary az első, csakis női csapatok számára létrehozott nemzetközi, nagyhajós pályaverseny a Balatonon. Ez a megmérettetés az európai női regatták hagyományait követi, mint a Helga Cup, Sisi Cup, PMS Zena Regatta Horvátországban vagy a Ladies Only International Regatta Kijevben. A verseny lényege, hogy csak azonos típusú hajókkal, kizárólag nőkből álló csapatok versenyeznek.

A buli sem mellékes

2021. július 30. – augusztus 1. között Balatonföldvárra költöztek a hölgyek, hiszen itt rendezték a versenyt. Ideális helyszín, hiszen a Tihany-Szántód közti „cső”-nek köszönhetően mindig fúj a szél, és nyáron pezsgő az éjszakai élet. A BalatonKörnyéke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Jó volt az idő

A földvári mólóról tökéletes kilátás nyílt a pályaversenyre, jól áttekinthető, követhető, és élvezhető a 4Ladies Cup-Hungary, sőt a Stég-Bárból egy pohár bor, koktél vagy üdítő mellett is számos néző drukkolt három napon át. Az időjárás is kegyes volt, szél-napsütés-eső-vihar, mindenféle helyzetben zajlott a verseny.

A hivatalos hajó 

A 4Ladies Cup-Hungary női regatta idei hivatalos versenyhajója – a Magyar J24 Osztállyal kötött megállapodás eredményeként – a J24-es, a világ legnépszerűbb One-Design hajója. Jelenleg több mint 5500 ilyen hajót tartanak nyilván a világon. Ezzel a hajószámmal a J24 a világ legnagyobb létszámú, tőkesúlyos One Design ISAF osztálya.

1995 óta

Magyarországon 1995 óta vitorláznak J24-es hajókkal, a versenyzés mellett igen kedvelt családi túrahajóként is. 2017-et követően 2023-ban ismét a magyar J24-es osztály rendezi majd meg az osztály Európa-bajnokságát Balatonfüreden.

Ilyen egy J24-es hajó

A 4Ladies Cup-Hungary megálmodója

“Büszkék vagyunk arra, hogy 13 egység indult, 5 hajóval bonyolítottuk a futamokat. Külön megtiszteltetés volt számunkra, hogy a pénteki nyitóesten kerekasztal-beszélgetésben is részt vett Hercsel Erik, J24 Osztálykapitány; a Női Kalóz Osztály örökös magyar bajnoka, Csillag Kati, valamint Galla Viktória, aki az egy héttel korábbi Kékszalagon a J24-es osztályban ezüstérmes lett – mondta az egyik alapító, Sabján Annamária.

4Ladies Cup-Hungary 2021

Első helyezett Sabján Annamária, kormányos és csapata lett, aki a tavalyi 2. helyről lépett az élre. Második helyezett: Majoross Bea, kormányos és csapata, aki a tavalyi verseny győztese volt. Bea az egy héttel korábbi Kékszalagon a Legjobb Női Kormányos címet is elnyerte. Harmadik helyezett: Mórocz Ágnes, kormányos és csapata, akinek leányságában az a Tuss Réka is vitorlázott, akinek nagyapja a Kékszalag egyik alapítója.