A rendőrök augusztus 27-én éjszaka Siófok belvárosában ellenőriztek egy férfit, aki az egyik vendéglátóhely előtt az utcáról folyamatosan kiabált a vendégeknek.

Végig zavart volt

A 24 éves enyingi férfi a rendőri intézkedés során végig agresszívan és zavartan viselkedett, ezért az egyenruhások mintavétel céljából előállították a rendőrkapitányságra.

Sok cucc volt benne

A gyorsteszt kokain, kannabisz és benzodiazepin hatóanyagokra is pozitív eredményt jelzett, így nyomozók kábítószer birtoklása vétség megalapozott gyanúja miatt indítottak eljárást, és gyanúsítottként hallgatták ki a férfit.

Statisztika

Egy budapesti fogás

15 millió forintnyi kábítószert találtak a rendőrök egy drogterjesztő XVIII. kerületi lakásában. A 37 éves férfit augusztus 23-án este fogták el a lakásán. A fővárosi rendőrök átkutatták a lakást, ahol csaknem négymillió forintot, valamint az előzetes tesztek alapján 4,3 kilogramm marihuánát, 168 gramm amfetamint és 87 gramm kokaint találtak.

Kegyetlen üzengetés

„Megölünk titeket, sírba teszünk” – üzenték az enyingi banda tagjai az érdi maffiának, akik szintén visszaüzenetek, hogy „gyertek találkozunk a temetőnél, ássátok meg a sírotokat” – idézi fel Tasnádi Péter egy videójában a tavaly nyáron történt érdi gyilkosság és bandaháború előzményeit. A Balatonkörnyéke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Halálos bandaháború

Két többfős társaság brutális tömegverekedést rendezett 2020. július 30-án Érden, egy benzinkúton. A verekedést egy enyingi és egy érdi család viszálya robbantotta ki. Az összetűzés során nem kímélték egymást: kövekkel, csövekkel, botokkal és késekkel mentek egymásnak a bandatagok, akik súlyosan meg is sebesítették egymást, egyember a helyszínen meghalt.

Az enyingiekkel mindig baj volt

A börtönviselt Tasnádi szerint az enyingiekkel mindig baj volt. Az ő idejében is rettegésben tartották a Balatont, nagy vonulásokat tartottak a siófoki Petőfi-sétányon, de az emberei kordában tartották őket – meséli Tasnádi. Mindig keresték a bajt – folytatja a “Keresztapa”. Mindenki emlékszik a Cozma-gyilkosságra Veszprémben, amikor falkába verődve, késekkel támadta a sportolókra egy szórakozóhelyen. Marian Cozma világhíres kézilabdázó nem élte túl az enyingiek tombolását akkor 2009-ben.

Egy enyingi férfi kalauzzal dulakodott

A 48 éves enyingi férfi 2020 szeptemberében egy Siófokról Székesfehérvárra tartó személyvonaton utazott, azonban az ekkor érvényes járványügyi intézkedések ellenére a maszkot szabálytalanul viselte, ugyanis az nem takarta megfelelően a száját és az orrát.

A kalauz próbált szólni

Amikor a jegyellenőr felszólította a védőmaszk előírásoknak megfelelő viselésére, a vádlott rendkívül indulatossá vált, és előbb meglökte, majd megütötte a sértettet, aki futva a vagon első szakaszába menekült, miközben telefonon értesítette a rendőrséget.

Jöttek a rendőrök

Miután a vonat néhány perccel később a következő állomáson megállt, a vádlottat a helyszínre érkező járőrök elfogták és a Siófoki Rendőrkapitányságra előállították.