Ha rajta múlna eltörölné 480 forintos üzemanyagárat és átállítaná az országot a piaci árakra, vagyis a benzin 700, a dízel 800 forint körüli összegbe kerülne Magyarországon. A MOL elnök-vezérigazgatója, a milliárdos Hernádi Zsolt szerint az ellátás biztonságának a fenntartása európai szinten is súlyos probléma lesz hamarosan.

Előbb-utóbb hiány keletkezik

A 480 forintos benzinár ellentmond a versenylogikának, a nyomott árnak kiszorító hatása van, s ebből az következik, hogy előbb-utóbb hiány keletkezik. Ráadásul egy ilyen hatósági intézkedés egyáltalán nem gondol a rendkívüli helyzetekre, mint amilyen most történik az osztrák finomítóban, hogy késik a karbantartás utáni újraindulás. Az importpiacon eddig egyedül az OMV maradt talpon, most ő is elesett, nem lesz képes ellátni a kútjait. Nemcsak azért, mert ársapka van, hanem mert nem rendelkezik elegendő mennyiségű áruval – mondta Hernádi Zsolt a MandinernekA Balatonkörnyéke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Csak rövidtávon tartható fenn

A MOL elnök-vezérigazgatója hozzátette: képtelenség 10-15 százaléknyi árukiesést egyik napról a másikra pótolni. „Közgazdászként, de az ellátásbiztonságért felelős vezetőként is azt kell mondanom, hogy egy ilyen árbeavatkozás csak igen rövid távon tartható fenn. A jó hír, hogy a kormány érti az érveinket, és történtek korrekciós lépések is, amelyeknek kedvező hatásuk van: a teherautókat, majd a külföldieket már kivették a kedvez­ményezettek köréből.” – mondta Hernádi.

Kivezetné az ársapkát

Az üzemanyagok ársapkáját legutóbb július 1-ig hosszabbította meg a kormány. Erről a MOL vezetője azt mondta, hogy utána, ha nem is egy lépésben, de fokozatosan ki kellene vezetni az árkorlátozást. Legalábbis ellátásbiztonsági szempontból ez lenne a célszerű.

Súlyos probléma lesz

A MOL vezetőjének a kijelentése nem hangzik jól autós szempontból. Erre Hernádi Zsolt azt válaszolta, hogy ez nem a pénzről, hanem az ellátás biztonságának a fenntartásáról szól. „Ami ugyebár európai szinten is súlyos probléma lesz hamarosan. Nekünk leg­alább ezt a térséget el kell látnunk üzemanyaggal, ez közös közép-európai felelősség.”

Célzott támogatás

Hernádi Zsolt szerint azért is vannak magas árak, mert túlkereslet van, muszáj lenne csökkenteni a fogyasztást is, az szerinte majd korrigál. „Egyre gyakrabban hangoznak el javaslatok, mint a tömegközlekedés támogatása, a nagyvárosi autómentes hétvégék. A rászoruló rétegeket pedig célzott támogatással kell és lehet segíteni.” – tette hozzá a MOL milliárdos vezére.

Nincs pánik

Hernádi szerint nincs pánikhangulat, és nem is kell hogy legyen. „Ismerjük a piacot, és látjuk a problémáit. Amit saját erőből tudunk, megoldjuk, amihez kormányzati segítség kell, ott tájékoztatjuk a kormányt az intézkedés lehetséges módjáról. Mert untathatnám az olvasót, hogy mi történt a schwechati finomítóban, hogy a százhalombattai finomító augusztusban két hónapra leáll, hogy jön a mezőgazdasági és a nyaralási szezon, de nem látunk olyan problémát, amit ne lehetne kezelni.”

Nincs dízel

Középtávon egyértelműen az a kérdés, hogy miként változik majd a kereslet és a kínálat, és a szankciók miatti egyensúlyvesztés milyen új folyamatokat indít be. „Ma Európából dízelolajat már nem nagyon lehet behozni, mert nincs. És azt sem szabad elfelejteni, hogy logisztikailag sem megoldható ekkora mennyiségű üzemanyag behozatala jelentős infrastrukturális beruházás nélkül. Közép-Európa rendszerei nem erre lettek kiépítve.” – mondta a MOL vezetője.

Majdnem dupla annyiba kerül Európában, mint most nálunk

A holtankoljak.hu információi szerint július elején Ausztriában 1,8 euró, vagyis 726 forintba került egy liter benzin. Németországban 2 eurónál is több, vagyis 800 forint körüli összeget kell fizetni. A Görögországba vagy Olaszországba nyaralni készülők bőven 2 euró feletti üzemanyagárakkal számoljanak. A Balatonkörnyéke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Az EU kéri e megkülönböztetés felfüggesztését

Közben levélben szólította fel az Európai Bizottság Magyarországot, hogy függessze fel a külföldi rendszámú autók eltérő árú üzemanyagának értékesítését, ellenkező esetben kötelezettségszegési eljárást indítanak, írja a Reuters. Thierry Breton, az Európai Unió belső piacért felelős biztosa a hivatalos megkeresésben azt írta, az EU-tagországokból származó rendszámú járműveknek 50-60 százalékkal kell többet fizetniük az üzemanyagért, mint a magyar rendszámú járműveknek, ami állítása szerint közvetett diszkriminációnak és az uniós szabályokat sértőnek minősül.

Kiemelt kép: Hernádi Zsolt – BPK-montázs