Amint arról, korábban is beszámoltunk, május 28-án, 81 éves korában elhunyt Haumann Péter. Csak kevesen tudták, hogy a Kossuth-díjas színész milyen kemény harcot vív a betegséggel. Élete utolsó szakaszát a Balatonon töltötte.

Paloznakon élt

Haumann Péter hosszú ideje visszavonultan élt Paloznaki birtokán a feleségével, Ágnessel. Trokán Péter, pár utcányira vett egy nyaralót Haumann Péterétől. „Hatalmas most itt, Paloznakon a csönd. Péter feleségével váltottunk pár üzenetet, nem is tudom elmondani, mennyire megtört a halálhíre. Nem is tudok most mit mondani. Felfoghatatlan a fájdalom” – mondta Trokán Péter. A Balatonkörnyéke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Nem döntöttek a temetés időpontjáról

A színész halála óta azonban családja még nem jelentette be, hogy mikor és hol helyezik örök nyugalomra Haumann Pétert. „Egy kis türelmet szeretnénk kérni mindenkitől. A család még nem döntött arról, hogy édesapánkat hol és mikor helyezzük örök nyugalomra. Ahogy lesz döntés, természetesen értesíteni fogjuk a közönséget” – mondta a Borsnak Haumann Petra.

Szeretett ott élni

A palóznakiak abban bíznak, hogy a művészt a településen helyezik örök nyugalomra. „Jó lenne, ha a Pétert itt helyeznék örök nyugalomra, hiszen nagyon szeretett itt élni” – mondta az egyik helybéli.

Szép helyen van a temető

„Itt még az örök nyughelyek is balatoni panorámásak. Aki úgy szerette a tavat, ahogy Péter, az megérdemelné, hogy az idők végezetéig gyönyörködjön benne”.

A paloznaki temető

Forrás: guideathand.com

Betegségéről szinte soha nem beszélt

Haumann Péter méltósággal viselte a betegséget, amelyről szinte sosem beszélt. Kollégái sem tudták, hogy milyen nagy a baj, még akkor sem, mikor tavaly bejelentette visszavonulását. A színésznek élete végén unokái adták a legnagyobb örömet, amikor csak lehetett velük töltötte az idejét, hiszen sejthette, hogy minden pillanatot meg kell ragadnia.  

Utolsó előadás

Tavaly szeptemberben lépett utoljára színpadra Haumann Péter, a Macskák jubileumi, 1500. előadásán. Akkor még úgy tűnt, hogy jó egészségnek örvend. Lehoczky Zsuzsa szerint nyoma sem volt annak, hogy ekkora a baj.

Visszajött a betegség

„Tudtam, hogy beteg, sokat beszéltünk róla. Majd jött a jó hír, hogy tünetmentes. Azt mondta, hogy kigyógyították a betegségből, és sokkal jobban van. Hihetetlenül örültem ennek. Aztán… ez a gonosz betegség visszajött. Isten nyugosztalja a barátomat, aki egy kimagaslóan jó színész volt, egy igazi tehetség, és egy jó ember” – mesélte a színésznő. A Balatonkörnyéke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Kiemelt kép: Haumann Péter – Forrás: