Witzmann Mihály országgyűlési képviselő a Facebook-oldalán jelentette be, hogy a közfelháborodást keltő társasházkomplexum nem fog megépülni a Balaton partján. A helyiek számára kedvező hír szerint a Miniszterelnökség visszavonta a lakóparkszörny építési engedélyét.

Nem lesz építkezés

Amint arról a BalatonKörnyéke.hu híroldalon is beszámoltunk, egy hatalmas, hétemeletes, 92 lakásos lakóparkot terveztek a Balaton partjára Balatonvilágoson. Az óriásépület nagy felháborodást keltett, mivel a tervezett építmény egyáltalán nem illik bele a környezetbe, a sok beton kitűnik a nyaralók közül, és az épület még a tópartot is elvette volna a helyiektől és a pihenni vágyóktól. A BalatonKörnyéke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Itt építkeztek volna

Intézkedtek

A látványromboló épület még a térség fideszes országgyűlési képviselőjének, Witzmann Mihálynak sem tetszett, aki már egy keddi, facebookos bejegyzésében is jelezte, hogy intézkedett az ügyben. Ezt a felhívását sokan úgy értelmezték, hogy már aznap le is állították az építkezést, de a korábbi engedély még mindig érvényben volt.

Felülvizsgálták

Witzmann Mihály szerdán állapodott meg a Miniszterelnökséggel arról, hogy az építési engedélyt felül kell vizsgálni, az építkezést pedig mihamarabb le kell állítani. Erről Balatonvilágos polgármesterét, Takács Károlyt is értesítette a képviselő.

Módosították a jogszabályt

Takács örült a jó hírnek, hogy a helyiek és az önkormányzat aggodalmait meghallgatta a kormány, és ennek következtében gyorsan le is bonyolította a jogszabály-módosítást.

Visszavonták az engedélyt

Az országgyűlési képviselő legfrissebb posztja szerint péntek délelőtt a Miniszterelnökség visszavonta az óriásépület építési engedélyét, így most mát biztos, hogy a luxuslakópark nem épülhet meg Balatonvilágoson. “Az örömünk közös, a siker pedig a balatonvilágosiaké!” – írta bejegyzésében.

Így kapott engedélyt

A hatalmas betonmonstrumot azért is kezdhették el építeni a tó partján, mert a tulajdonosnak megvolt rá az engedélye. Ez pedig úgy történhetett meg, hogy a kormány kiemelt fejlesztési területté nyilvánította a területet, így arra már nem vonatkoztak a helyi építési szabályok.

Összefogtak a civilek

Mivel nem csak ez az egy gyanús építkezés kezdődött meg a Balatonnál, ezért a szabálytalan beruházások leállíttatására összefogtak a civilek, akik megalapították a Nagy Tavak Koalíciót. Céljuk, hogy megvédjék a magyar tavakat és természetvédelmi szempontok alapján figyelemmel kísérjék a rejtélyes turisztikai beruházásokat, Az alapítók azonban nemcsak a Balatonra fókuszálnának, hanem más magyar tavakra is, mivel a Balaton mellett a Fertő, a Velencei- és a tatai Öreg-tavat is veszélyeztetik az óriásberuházások. A BalatonKörnyéke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Mutatjuk a képviselő teljes bejegyzését

Kiemelt kép: Az óriáslakópark – Forrás: YouTube