Nem volt válogatós az a férfi, aki Zalaegerszegen és Sárváron gyújtogatott, ugyanis mindent megrongált, ami a keze ügyébe került: szemétgyűjtő edényeket, autókat, ablakredőnyt, de még egy pajtát is felgyújtott. A Zalaegerszegi Járásbíróság viszont lecsapott a 26 éves elkövetőre, akit súlyos büntetésben részesített a bűncselekményei miatt.

Elítélték

Jogerősen három és fél év börtönt kapott a Zalaegerszegi Járásbíróságtól a 26 éves gyújtogató, aki 2019 októberében összesen hat zalaegerszegi helyen gyújtott fel szemetes konténereket. Egyébként a férfi Sárváron is gyújtogatott, ott egy pajtát tett tönkre – írja az MTI.

Sárváron is gyújtogatott

Életveszélyt okozott

Egyszer egy lakóház földszinti lakásának ablakredőnyét is meggyújtotta, a tűz pedig több helyen is átégett. Egy másik alkalommal egy kilencemeletes társasház szemétledobójában okozott tüzet a fiatal férfi, a nagy mennyiségű felszálló, mérgező füst miatt pedig életveszélyt okozott az ott lakóknak. A BalatonKörnyéke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Autó is kapott a tűzből

Egy zalaegerszegi vállalkozás telephelyén szintén gyújtogatott a férfi, ott műanyag zsákokban tárolt, 50 köbméternyi elektronikai kelléket gyújtott fel. A lángra kapó eszközök a tűz aztán átterjedt egy autóra is. EZ IS ÉRDEKELHET:
Apokaliptikus látvány volt az óriási nádastűz Fonyódnál, a drónfelvételeken látszik, honnét indultak a lángok

Másik autót is megrongált

Következő alkalommal egy utcán parkoló furgonhoz ment oda a férfi, aki ezt követően az autó műanyag ajtófogantyúit és díszléceit lobbantotta lángra az öngyújtójával. Egyébként a férfi több zalaegerszegi épületet is összefirkált festékszóró spray-vel, sőt még egy templomot is lefújt. EZT SE HAGYD KI: Pusztító erejű tűzről ír a katasztrófavédelem Badacsonytördemicen

Felgyújtott egy pajtát is

A gyújtogató férfi Sárváron is járt, ahol autók helyett egy félig nyitott szalmatároló pajtát és egy istállót gyújtott fel. A keletkezett tűz jelentős károkat okozott. KAPCSOLÓDÓ: Baljós fénnyel egész este égett a nádas Fonyódnál

Nagy veszélyt jelentett

A tűzvizsgálati igazságügyi szakértő megállapításai alapján több helyen is módosították az eredeti vádiratban foglaltakat, hangsúlyozva milyen további veszélyeket okozhatott volna a tűz. Irodahelyiségre, lakásra, autókra is továbbterjedt volna a férfi által gyújtott tűz, amivel emberéleteket veszélyeztetett és még nagyobb anyagi kárt okozott volna.

Ez is érdekelhet

Börtönre ítélték

A Zalaegerszegi Járásbíróság többrendbeli közveszélyokozás és rongálás miatt jogerősen 3 és fél év börtönbüntetésre ítélte a 26 éves férfit – közölte a Zalaegerszegi Törvényszék. A BalatonKörnyéke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Kiemelt kép: Illusztráció: Freepik