A korlátozások folyamatos enyhítésével hétről hétre nő a foglalások száma a belföldi turizmusban, a nyári hónapokra pedig már havonta csaknem egymillió vendégéjszakát lekötöttek, csak 1,1 milliót júliusra. A Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) vezérigazgatója szerint idén nyáron országszerte esély van a nyári rekordforgalomra.

Legnépszerűbb a Balaton

Guller Zoltán a Magyar Nemzetnek adott interjújában kifejtette, hogy az eddig beérkezett adatok alapján egyértelműen a Balaton térsége – azon belül is Siófok, Boglár, Lelle, Keszthely, Badacsony és Tihany – a legfelkapottabb hely az utazni vágyók körében. Sokan foglaltak még szálláshelyeket a Mátra-Bükk, Debrecen és térsége, illetve Budapest és környéke felé. A BalatonKörnyéke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Legtöbben a Balatonra utaznának

Gyakorlatilag megtelt

A vezérigazgató azt mondta, a nyári hónapokra a Balaton megtelt, így nincs is szüksége a reklámra, de a fejlesztések ettől függetlenül tovább haladnak. EZ IS ÉRDEKELHET: Drágább lesz a Balaton az újranyitással? Vállalkozók árulták el, hogyan készülnek az indulásra

Megújul a térség

„Támogatjuk az elektromos hajózás elterjedését, több szálloda épül, számos strand megújul, és jövő tavasszal új kompot állítunk forgalomba” – jelentette ki a turisztikai ügynökség vezetője, majd hozzátette, a cél az, hogy a Balaton és környéke „európai, környezetbarát” üdülőhellyé váljon. KAPCSOLÓDÓ: Várja az újranyitást Hévíz – így készülnek az idei nyárra

Budapest mint úti cél?

Guller arról is beszélt, hogy a külföldi látogatók elmaradása miatt a főváros helyzete a turizmus tekintetében nem olyan kedvező. Ennek orvoslására szerinte érdemes lehet ebben a kritikus időszakban Budapestre is lehetséges úti célként tekinteni, elvégre a fővárosban is rengeteg látnivaló van, így a pihenés is teljes lehet. EZ IS FONTOS: “Rá kell beszélni a dolgozókat az oltásra, enélkül nagy felelőtlenség megnyitni a teraszokat” – ezt állítja a vendéglátósok ipartestületének elnöke

Nyitnak a külföldiek felé

A vezérigazgató kitért arra is, hogy az ügynökség nemzetközi kampányokat is indít annak érdekében, hogy már a határok megnyitása előtt Magyarországgal is tudjanak tervezni a külföldi utazók. A Balaton-parton szintén sok programmal és rendezvénnyel készülnek a településvezetők, hogy minél többen érkezzenek a tópartra idén nyáron.

Újra élhetünk

„Úton vagyunk a normális élet felé” – mondta Guller Zoltán, aki emlékeztetett, hogy a beoltottak száma elérte a 4 milliót, ezért szombattól újabb enyhítések léptek életbe.

Nagyon várták a nyitást

Magyarországon a kíméletlen korlátozások és zárás miatt a vendéglátósok és a turizmus szereplői több mint egy éve nem tudnak rendesen foglalkozni a szakmájukkal, ezért az újranyitásnak valamennyien most nagyon örülnek. Ugyanakkor a várva várt újrainduláskor azok vannak most a legrosszabb helyzetben, akik nem rendelkeznek megfelelő létszámú személyzettel. EZT SE HAGYD KI: Ettől még vonzóbb lesz Hévíz: újabb együttműködéssel népszerűsítik a nyugat-balatoni turizmust

Egyszer vége lesz a járványnak

Guller Zoltán kiemelte, hogy szerinte „most a valódi segítséget az indulás jelenti, mert ha vendég van, minden van”.  A BalatonKörnyéke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Kiemelt kép: Balatonföldvár – Forrás: BudaPestkörnyéke