Ördög Nóra és a Nánási család ma délelőtt megnyitotta új boltjukat Balatonfüreden. A házaspár tavasszal jelentette be, hogy a két balatonakarattyai kisboltjuk hatalmas hírnévnek örvend, így egy harmadik üzletet is nyitnak.

Új bolt, új helyen

A tavaszi bejelentésükből kiderült, hogy a mostani célpontjuk Balatonfüred lett, így már nem csak egy városban fogadják majd a magyar tengernél a látogatókat. A boltnyitást több hónapos közös munka előzte meg.

Forgatott az előkészületek alatt

A rengeteg szervezkedés közben nehezítő körülmény lehetett a család számára, hogy a műsorvezető jó pár hétig távol volt, ugyanis az Ázsia Expressz harmadik évadát forgatták. Szerencsére egy kis időre a párja és a gyerekei is ki tudtak hozzá utazni.

Gőzerővel készültek

A forgatások végeztével a szülök gőzerővel a harmadik Nekem a Balaton elkészülésére koncentráltak, mivel július elejére ígérték a nyitást – írja a Blikk. Nóri az egy napig elérhető Instagram-történetében mutatta meg, hogy állnak jelenleg az előkészületekkel.

Elbújni a napsütés elől

Büszkén jelentette be, hogy árnyék is lesz a balatonfürdei üzletüknél, hiszen már megérkeztek a napernyők, valamint a bolt nevét viselő táblát is a helyére állítják.

Mától nyitva

Kicsit már ferdén állunk mi is, mint a még fel nem fúrt Nekem a Balaton cégér, de toljuk ezerrel, hogy biztosan készen álljunk a nyitásra: vasárnap 11 órakor várunk mindenkit Balatonfüreden!!! – osztotta meg a közösségi oldalán.

Posztolt a nyitásról:

Nem jött be elsőre

Mint ismert, Ördög Nóráék tavaly vágtak bele a vendéglátói bizniszbe, és egy kisboltot nyitottak Balatonakarattyán. Az álompár boltja nagy sikert aratott, folyamatosan érkeztek az autóikkal a vendégek, azonban ez nem tetszett az ott élőknek, akiket annyira zavart a hatalmas tömeg, hogy felléptek Nóráék ellen, és valóssággal elüldözték a családi vállalkozást a csendes nyaralóövezetből.

Új helyre költöztek

A házaspár végül úgy döntött, hogy kicsit távolabb, a nyaralótulajdonosoktól messzebb eső területen állítja fel az új kisboltját. “Sok jó visszajelzést kapunk, szombaton a nyitás előtt már sorban álltak, jólesett, hogy ennyien kíváncsiak az új helyre” – mesélte a Blikknek Ördög Nóra.

Igazi szerelemprojekt

Bár van vendéglátói végzettsége és idegenforgalmi diplomája, Nóra sosem gondolta volna, hogy valaha vendéglátós lesz. nekik ez mindig is egy szerelemprojekt volt, amibe elsősorban nem üzleti szemlélettel vágtak bele.

Kiemelt kép: illusztráció