Az ötvenes éveiben járó férfi brutális módon kínozta az élettársát, akit nemcsak fenyegetett és zaklatott, de még életveszélyesen bántalmazott is. Az agresszív férfit családon belüli erőszak miatt vádolták meg, és a bíróság már el is rendelte a távoltartását.

Megromlott a viszonyuk

Az ötven év körüli lengyel férfi 2016-tól lakott együtt az élettársával a rédicsi családi házukban. Kapcsolatuk 2018-ban megromlott, és a férfi egyre erőszakosabba kezdett viselkedni a párjával – tájékoztatta a megyei főügyészség sajtószóvivője, dr. Pirger Csaba a Zaolt.

Rédicsen éltek együtt

Gyakran veszekedtek

A romlott kapcsolatban hetente-havonta jöttek elő az újabb és újabb veszekedések, amelyek leginkább abból eredtek, hogy a férfi kamionsofőrként dolgozott, és amikor hazatért a hétvégékre, rendszeresen lerészegedett. Ráadásul a férfi nem is ügyelt a környezetére, nem takarított és a többi házimunkából sem vette ki a részét. A BalatonKörnyéke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Kínozta barátnőjét

A magából teljesen kivetkőző férfi párját is büntette: pofozta, ütlegelte, lökdöste, hajánál rángatta és még kést is szorított a torkához. Előfordult az is, hogy a férfi konyhakéssel fenyegette a lefekvéshez készülődő nőjét, hogy meztelenül aludjon, vegye le a fehérneműjét, különben levágja róla.

Megalázta evés közben

A trehány és erőszakos férfi egyszer evés közben is összeszólalkozott a párjával, aki közölte vele, hogy elment az étvágya, majd felállt és pár percre otthagyta az asztalt. Mire visszatért, a férfi megmondta neki, hogy már nem kell ennie, és a nő tányérján lévő ételt lesöpörte a macska táljába azzal, ha éhes, akkor megeszi onnan.

Fejszével ütötte, fojtogatta

A válogatott kínzásain kívül kétszer könnyű sérülést is okozott a nőnek: egyszer egy fejszével kis erővel hátba ütötte, illetve a másik alkalommal fojtogatta, majd az ágyra lökte. Utóbbinál a nő ijedtében az utcára menekült, ahol rendőri segítséget kért.

Vádat emeltek ellene

A horror után a férfi ügye a bíróság elé került, ahol el is rendelték vele szemben a távoltartást. A lenti járási ügyészség pedig kapcsolati erőszak bűntette miatt emelt vádat ellene.

Nagykanizsai faluban egy férfi fejelte le a párját

Egy másik vádemelésig jutott történetben egy Nagykanizsához közeli faluban élő férfi bántalmazta a feleségét. A nővel már két évtizede együtt élnek, kapcsolatukból három gyermek is született, akiket együtt neveltek. A családi idill tökéletes volt mindaddig, amíg a 35 éves férfi gyanakodni nem kezdett arra, hogy a párja megcsalja őt.

Bekamerázta a házat

Azért, hogy kiderítse, mi az igazság, a férfi tavaly december–január tájékán kamerákat szerelt fel az otthonukban, és amikor a párja rákérdezett ennek okára, azzal hárított, hogy azok nem vesznek fel semmit.

Visszanézte a felvételeket

Néhány nap elteltével a férfi január 28-án, este visszanézte a kamerák felvételeit, amelyeken látta, hogy a távollétében a nő áthívott magához intim együttlétre egy férfit. Ettől azonnal dühös lett a férfi, és felelősségre vonta a párját, mire a nő ordibálni kezdett, amitől a férfi csak még idegesebb lett, és hirtelen lefejelte a nő arcát. Élettársának azonnal erőteljesen vérezni kezdett az orra, amit a férfi, megijedve a tettétől, csillapítani próbált. Az orrcsonttörést okozó férfi ellen a kanizsai járási ügyészség testi sértés bűntette miatt emelt vádat. A BalatonKörnyéke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Kiemelt kép: Illusztráció – Forrás: Pexels