Közel 1000 amatőr és profi úszót várnak az idei balatoni öbölátúszásra. Az úszókat 35 hajó kíséri, egy három, illetve kilenc kilométeres távon.

Jön a balatoni öbölátúszás

Szombaton indul a balatoni öbölátúszás, amelyen több száz amatőr és profi vág neki a Balatonfűzfő és Balatonalmádi közötti 3, illetve 9 kilométeres távnak. Az úszókat 20 vitorlás és 15 mentőhajó kíséri a biztonság érdekében. Az esemény az Open Water Tournament (OWT) nyíltvízi úszóbajnokság első fordulója is egyben. A BalatonKörnyéke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Tradíció

A balatoni öbölátúszásnak komoly tradíciója van a magyar tengernél, mégsem versenyeztek a fűzfői öbölben már vagy tíz éve. Idén az OWT szervezésének köszönhetően minden megváltozik, és lesz verseny, az úszók pedig két távra is jelentkezhetnek: a 3 kilométeres és a 9 kilométeres távra.

Izgalmas versenynek ígérkezik

Sok jelentkezőt várnak

A szervezők a 3 kilométeres távra mintegy 800, a 9 kilométeres távra pedig több mint 100 jelentkezőt várnak. Az úszófolyosót 60 darab bója szegélyezi majd és 500 méterenként iránymutató tábla is segíti a tájékozódást.

Olimpiai bajnok is ott lesz az eseményen

A verseny résztvevői szombaton reggel 8-tól a Budatava Strandon gyülekeznek, s majd buszok szállítják át őket a Zagykazetta Szörf Beachre a rajthoz. Az indulók között lesz Kiss Gergely háromszoros olimpiai bajnok vízipólós is.

Profi verseny lesz

Az OWT-t a Budapest Urban Games-t 2014-ben megalapító csapat indítja útjára. Az Open Water Tournament célja, hogy profi versenykörülményeket biztosítson Magyarország vizeiben, nem csak a profik számára.

Nem lehet csalni a versenyen

Az indulók egyéni időpontok szerint regisztrálhatnak és egyesével rajtolnak, ezáltal elkerülhető lesz a tömeg szárazföldön és vízen egyaránt. A bójakerülgetés és a vízben sétálás veszélye miatt a szervezők úszófolyosókat alakítanak ki. A versenyzőknek nem lesz más dolguk, mint elmerülni a vízben és a saját teljesítményükre összpontosítani.

Lesznek még hasonló versenyek

„Az OWT feladatának tekinti azt is, hogy összekapcsolja a turizmust és a sportot: július 17-én Paksra, augusztus 21-én pedig Gyékényesre látogathatnak el velünk az úszók és próbálhatják ki a vadvizek különböző formáit” – mondta Mezős Balázs alapító, főszervező. 

Néhány tipp profiktól a nyíltvízi úszóknak:

  • Hullámok: Ne ijedj meg a természeti erőktől, inkább élvezd ki minden pillanatát. Feküdj fel a hullámra, és szörfözz, ameddig tart az ereje
  • Hajlatokat kend be: De csak azokat! Felesleges 5kg vazelint elpazarolnod, ez úgyis leázik pár száz méter után. Óvjuk ezzel is a környezetünket.
  • Egy úszásnemben ússz: Akkor fogsz begörcsölni, ha 2km után változtatsz az úszásnemen. Figyelj a technikára és azt csináld végig.
  • Ne keress tájékozódási pontokat: Az orrodig sem látsz majd, figyelj a bójákra és a megbeszéltekre.

Itt lehet jelentkezni

Az öbölátúszásra itt lehet regisztrálni: http://openwater.hu/regisztracio. A BalatonKörnyéke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Kiemelt kép: OWT balatoni öbölátúszás