Több ittas járművezetővel szemben intézkedtek a rendőrök Somogy megyében.

Látrányon balesetet okozott egy autós

December 25-én 16 óra körül igazoltattak egy sofőrt, aki Látrányon közlekedési balesetet okozott. Személyi sérülés nem történt, de a sofőr ittas volt.

El a akarták venni a jogosítványát

Az egyenruhások a sofőrt előállították a Fonyódi Rendőrkapitányságra, a vezetői engedélyét bevonni vizsont nem tudták, mivel a helyi lakos nem rendelkezett vele. A 47 éves járművezetővel szemben járművezetés ittas állapotban vétség gyanúja miatt büntetőeljárás indult.

Szinte hasonló eset távolabb a Balatontól

December 24-én 21 órakor Barcson is ittasan és jogosítvány nélkül vezetett egy ember. A 24 éves férfi ellen eljárás indult.

Motorral is lehet részegen robogni, egy darabig…

Gyékényesen egy motorkerékpáros volt ittas. Neki sem volt jogsija. A 40 éves gyékényesi fréfi ellen is eljását indult.

Siófokon nagyobb volt a gond

December 25-én hajnali 2 órakor a körzeti megbízottak Siófokon igazoltattak egy 19 éves helyi lakost. Szinte már írunk sem kell, neki sem volt jogosítványa, de itt tetézte a bajt, hogy a kocsinak nem volt érvényes biztosítása.

A rendőrség figyelmeztet

Az ittas vezetés és a bódító szer hatása alatt történő járművezetés negatív hatással van a közlekedés biztonságára és a vezetés minőségére. Szeszes ital fogyasztás hatására növekszik az észlelési idő, tompulnak a reflexek. További jelentős kockázatot jelent az, hogy az ittas vezetők általában a megengedett sebességet is túllépik.

Ital hatására gyújtogatott, 10 évet kapott

Tíz év fegyházbüntetésre ítélt a Kaposvári Törvényszék egy férfit, aki három családi háznál is tüzet okozott, és ezzel halálos veszélynek tette ki az ott élőket tavaly a Somogy megyei Öreglak községben.

Ez történt majd két éve

Az 53 éves helyi férfi 2019. február 3-án éjjel ittas állapotban, a sértettekkel fennálló konfliktusa miatt gyújtogatott.     Az első háznál az udvaron elhelyezett szénát és szalmabálákat, a másodiknál a melléképületben tárolt szalmát, a harmadiknál a melléképületre felfutó száraz növényzetet gyújtotta meg, majd elmenekült.

A kutya mentette meg az emberek életét

Az ingatlanok lakóit a szomszéd, a tűzoltók, illetve a kutya ébresztette fel. A tűz tizenegy ember, köztük több gyermek életét veszélyeztette.