Egy tolvaj még májusban ellopta egy 8 éves kislánynak a gyermekbiciklijét és egy gyerekrollert, azonban a rendőrök felgöngyölítették az ügyet. Az egyenruhások az elkövetőt elfogták, az ellopott biciklit pedig visszavitték a siófoki kislánynak.

Ellopták a gyerekbiciklit

Még májusban loptak el egy gyerekbiciklit egy siófoki társasház udvaráról, és mint kiderült, a kerékpár egy 8 éves kislányé volt. A galád tolvaj még egy gyerekrollert is elvitt magával – írja a police.hu.

Fiatal nő lopta el a biciklit

A siófoki rendőrök gyorsan a tolvaj nyomába eredtek, és azonosítottak egy 22 éves ádándi nőt, akit ezt követően, június 8-án a körzeti megbízottak előállítottak. A Siófoki Rendőrkapitányságon a nyomozók lopás vétség megalapozott gyanúja miatt hallgatták ki az elkövetőt. A BalatonKörnyéke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Eladta a biciklit

A nyomozás adatai szerint a rendőrök végül megtalálták a 8 éves kislány biciklijét, amit a tolvaj a lopása után eladott.

Visszaadták a biciklit

A gyerekbiciklit a rendőrség lefoglalta, majd az egyenruhások visszaadták azt a 8 éves gyereknek. A rollert továbbra is keresik.

Visszakerült a bicikli a jogos tulajdonosához

Visszakapta a biciklijét a kislány – Forrás: Police.hu

Siófokon kerékpárutakat is fejlesztenek

Mint korábban írtunk róla, az EuroVelo6 és a Balatoni Bringakör fejlesztési projekt részeként kerékpárutakat fejlesztenek Siófokon, az Ezüstparton. A felújítások során kicserélték a Liszt Ferenc sétány teljes burkolatrétegét, és kijelölt kerékpáros nyomvonalakat létesíttek az útburkolat mindkét szélére.

Itt cseréltek útburkolatot

Közösen fizetik a fejlesztést

A beruházás költségeinek felét állja Siófok városa, míg a másik felét a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. fizeti. A siófoki önkormányzat bruttó 22 millió forinttal járult hozzá a beruházáshoz, hogy a teljes burkolatszélesség marása és újraaszfaltozása megtörténhessen.

Megújítják a Baross hidat is

A siófoki közlekedésfejlesztések során a Baross híd korszerűsítési munkálatai a következő cél, a munka pedig már javában tart,  június végére befejezhetik az újítást. A hídon az útburkolattól elválasztott kerékpársávot, illetve járdát alakítanak ki. A BalatonKörnyéke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Kiemelt kép: Ellopott gyerekbicikli – Forrás: Police.hu