A MÁV az utószezonban is biztosítja a sűrű vonatközlekedést augusztus 30. és szeptember 12. között. Idén 1,3 millióan utaztak a magyar tengerhez.

Még maradnak a napijegyek

Az utószezoni menetrend érvényessége alatt, augusztus 30-ától szeptember 12-éig továbbra is elérhetők a Balaton 24/72 napijegyek, amelyekből már több mint 18 ezer kelt el. A napijegyek 24 és 72 órás érvényességük alatt korlátlan számú utazásra jogosítanak másodosztályon a Balaton körül, a Tapolca–Sümeg szakaszon és a balatonfenyvesi kisvasút járatain, valamint a Balatonfüred és Tihany közötti autóbuszjáratokon.

A kerékpár ennyibe kerül

A főszezon elmúltával visszatér a jól ismert kerékpáros díjszabás a Balatonnál: biciklit az ország bármely állomásától a 420 forintba kerülő, 1 napig érvényes Balatoni kerékpáros túrajeggyel lehet a tóhoz, illetve érvényességén belül a tó menti állomások között szállítani. Az InterCity-vonatokra a kerékpáros túrajegyen felül kerékpárhelyjegy váltása is szükséges.

Új menetrendi struktúra

Az utószezonban is kétóránként közlekednek a Vízipók InterRégió vonatok Budapest és Balatonfüred között. Balatonakarattyáig csak Budapest-Kelenföld és Székesfehérvár állomáson, Balatonakarattyától Balatonfüredig pedig minden állomáson és megállóhelyen megállnak.

Budapest-Tapolca

 A Kék Hullám vonatok az utószezonban sebesvonatként közlekednek Budapest és Tapolca között kétóránként mindkét irányba. Balatonfüredig csak Budapest-Kelenföld, Székesfehérvár és Balatonalmádi állomáson állnak meg. Balatonfüred és Tapolca között Fövenyes és Szepezdfürdő megállókat váltott ütemben szolgálják ki, így mindkét megállóhelyre négyóránként lehet eljutni. Balatonfüred és Tapolca között a többi állomáson és megállóhelyen minden vonat megáll.

Székesfehérvár-Balatonfüred

A nyári menetrendi időszakban közlekedő Katica InterRégió vonatok helyett minden állomáson és megállóhelyen megálló személyvonatokkal lehet utazni Székesfehérvár és Balatonfüred között, melyek Székesfehérváron csatlakoznak a Budapest felől érkező Balaton InterCitykhez.

Balaton InterCity

A Budapestről 6:35-kor induló Balaton InterCity vonathoz csatlakozva új vonat közlekedik Keszthelyről Tapolcára: Keszthelyről 9:27-kor indul, Tapolcára 9:57-kor érkezik. Ezzel az utószezonban is biztosított többek között Vonyarcvashegy és Balatongyörök délelőtti budapesti kapcsolata.

Kaposvár-Fonyód

Kaposvár és Fonyód között új  InterRégió vonatpár közlekedik munkanapokon az utószezonban. A vonat kora reggel, 6:48-kor indul Fonyódról, és 7:46-ra érkezik Kaposvárra. Visszafelé Kaposvárról 19:47-kor indul, és 20:43-kor érkezik Fonyódra. További friss hírek a Balaton partjáról ide kattintva.

A Volánbusz visszafogja magát

A Volánbusz nyári időszakra meghirdetett balatoni többletjáratai a tanév kezdetével leállnak. A Budapest és Tihany közötti, az 1201-es vonalon közlekedő járaton továbbra is  elérhető marad az utószezoni távolsági közlekedés a szeptemberi szabad- és munkaszüneti napokon. Ez a járat Budapestről 8 órakor, Tihanyból 15:40-kor indul.