3,5 millió beoltottnál megnyitottak a vendéglátó egységek teraszai, a 4 milliomodik oltás beadatását követően pedig már újra kinyithatnak a fürdők, szállodák és az éttermek belső helyiségei is, ami Hévíz számára a város újraindítását jelentené. Mivel a 4 milliomodik oltás – azaz az újabb enyhítés – már kézzelfogható közelségbe került, ezért Hévíz felkészült a tömegek fogadására.

Nagy siker volt a teraszok nyitása

Papp Gábor polgármester a hétvégén beszélt több újranyitó vendéglátóssal is, akik mind azt mondták, hogy az újraindítás első két napján az eddig szinte üres parkolók gyakorlatilag megteltek. Sok helyi lakos érkezett egy-egy kávéra, üdítőre teraszozni kicsit, viszont a korlátozások következő enyhítésével már más településekről érkező vendégekre is számítanak – írja a Zaol.

Hévízen már várják a turistákat

Mindenkit várnak szeretettel

„Hévíz várja a látogatókat, hiszen az üzletek és a teraszok megnyitottak, a város, valamint a vállalkozók felkészültek a fokozatos nyitás további lépéseire” – emelte ki Papp Gábor. A BalatonKörnyéke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

A nyitáshoz kell az oltás is

„Ehhez természetesen az kell, hogy továbbra is fegyelmezettek legyünk, betartsuk a szabályokat, és a lehető legtöbben beoltassák magukat, hiszen ettől függ, mikor térhet vissza az élet a rendes kerékvágásba. Ez mindannyiunk és az egész gazdaság, különösen a turizmus érdeke is egyben” – szögezte le a polgármester.

Programokkal is készülnek

Az aktuális szabályok függvényében Hévízen egyébként már programokat is terveznek, hogy magukhoz csalogassák a vendégeket. A városvezető szerint nagy előrelépés lesz, ha majd teljesen kinyitnak a vendéglátó helyek, éttermek, a szállodák és mindenki kedvence, a gyógytó is.

Mindenki kész

Papp Gábor elmondta, hogy a városban folyamatosan egyeztetnek a piaci szereplőkkel, és úgy látszik, már mindenki készen áll a nyitásra és a látogatók fogadására.

Betartják az óvintézkedéseket

„Az elmúlt pár napban azt tapasztaltuk, az ide látogatók betartják a szabályokat, és fegyelmezettek a helyiek is, akárcsak a pandémia több mint egy éve alatt folyamatosan. Jó hír, hogy Hévíz és környéke az oltásszámot tekintve előkelő helyen áll, de ugyanez elmondható szinte az egész megyéről. Ez növeli a biztonságot” – mondta a polgármester.

Voltak fejlesztések is

Papp Gábor azt is elmondta, hogy a város különböző beruházásokkal is készült a nyitásra, amelyektől még kellemesebb külsőt kapott a balatoni város. A fejlesztéseknek köszönhetően még vonzóbb lehet Hévíz az ide érkező pihenni vágyók számára.

Sok vendégre számítanak

„Arra számítunk, hogy akárcsak tavaly nyáron, idén is sok látogató érkezik hozzánk, erről tanúskodnak a foglalási adatok is” – mondta a polgármester, aki ehhez azt is hozzátette, hogy jelentős az érdeklődés, és sokan szeretnének már jönni Hévízre.

Közel a pünkösd

A szállodai jelzések alapján már a hétvégéken sokan útra kelnének, hogy pihenjenek a csodás Zala megyei városban, de a pünkösdi pihenés iránt még többen érdeklődnek. A következő enyhítésekkel várhatóan újra beindulhat az élet Hévízen. A BalatonKörnyéke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Kiemel kép: Hévízi-tó – Forrás: heviz.hu