A fonyódi nyomozók a Terrorelhárítási Központ munkatársaival együttműködve két somogyi orvvadásszal szemben indítottak eljárást. A tettesek otthonában tartott kutatások során rengeteg lőszert, fegyvert, távcsöveket és vadhúst is találtak a rendőrök.

Levadásztak egy szarvast

A nyomozás adatai szerint idén januárban az akkor még ismeretlen elkövetők Buzsák külterületén engedély nélkül kilőttek egy gímszarvas bikát, a trófeát pedig levágták. A BalatonKörnyéke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

A Balaton közelében ejtették el a vadat

Lebuktak

A vad kilövése után a hivatásos vadász tetten érte őket, de az orvvadászok a zsákmányukat hátrahagyva el tudtak menekülni a helyszínről.

Speciális felszereléssel vadásztak

TEK-esek ütöttek rajtuk

Az esetet követően a fonyódi rendőrök adatgyűjtésbe kezdtek, amely során sikerült is beazonosítaniuk az elkövetőket. Ezután a TEK segítségével április 21-én elfogták és előállították őket a Fonyódi Rendőrkapitányságra.

Megtalálták a lőszereket

Lefoglalták a fegyvereket

A házkutatások során megtalálták a lengyeltóti orvvadászoknál  a fegyvereiket, és lefoglaltak többek között lőszereket, lőszerhüvelyeket, távcsöveket, hangtompítót, számszeríjat, valamint vadhúst is.

Előkerültek a finom falatok is

Őrizetbe vették őket

A fonyódi nyomozók kihallgatták az 52 éves férfit orvvadászat bűntett és lopás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt, a 45 éves társát pedig lopás bűntett megalapozott gyanúja miatt hallgatták ki gyanúsítottként.  A BalatonKörnyéke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Mutatjuk a TEK-esek akcióját

Kiemelt kép: Részlet a TEK videójából – Forrás: Police.hu