Mintegy ezerkétszáz éves, Karoling kori kard került elő decemberben a Zala megyei Murakeresztúr határában; a Magyarországon egyedüli leletet bemutatták Nagykanizsán. A volt balatoni múzeumigazgató végezte a történelmi kincs elemzését.

Damaszkuszi penge

A sérülten mintegy fél méter hosszú, damaszkuszi, vagyis háromrétegű acélból készült, a markolatán arany-, vagy sárgaréz díszítésű kardot december közepén Murakeresztúr kollátszegi településrészén egy munkagép fordította ki a sóderből – ismertette Száraz Csilla, a nagykanizsai Thúry György Múzeum igazgatója.

Munkagép fordította ki

Hozzátette, hogy a munkagép által deformált és törött kardhoz nagyon hasonló lelet az alig 15 kilométerre lévő horvátországi Perlak (Prelog) határában került elő évtizedekkel ezelőtt.

Ez az egyetlen

A mai Magyarország területén vélhetően ez az egyetlen előkerült Karoling kori harci eszköz, a kard egy frank lovas katonáé lehetett.

Jó a háznál az öreg szakember

A tárgy régészeti analízisét a Balatoni Múzeum nyugalmazott igazgatója, Müller Róbert régész végezte.

Kórházba vitték a kardot

A balatonhu.hu tudósításában azt is hozzátette, hogy a kardot a nagykanizsai Kanizsa Dorottya Kórházban röntgen- és CT-vizsgálatnak is alávetették. Így vált jól láthatóvá a korrózió alatt egy bevésett görög mankóskereszt, de feltételezik, hogy felirat is lehet felette, ami nagyban segítheti a kutatást.

Az a bizonyos jel a kardon

A Nagykanizsai Polgármesteri Hivatal által közreadott képen a mintegy 1200 éves, a Zala megyei Murakeresztúr határában decemberben előkerült Karoling kori kard a nagykanizsai múzeumban tartott sajtótájékoztatón. MTI/Nagykanizsai Polgármesteri Hivatal/Kovács Krisztián

További meghökkentő hírekert a Balaton partjáról kattitson ide!

A Balatoni Múzeum alapítása

Keszthelyen Csák Árpád szolgabíró és Lovassy Sándor akadémiai tanár voltak a Múzeum ügyének legfőbb pártolói még a 19. század végén. 1897 júniusában alakult meg a Balatoni Múzeum Egyesület, mely ténylegesen 1898. augusztusától, az alakuló közgyűléstől és az első letét felajánlásától számította fennállását.

Címlapotó: MTI/Nagykanizsai Polgármesteri Hivatal/Kovács Krisztián