Az 57. Kékszalag Raiffeisen Nagydíjra 422-esn neveztek. Holczhauser András, a Magyar Vitorlás Szövetség (MVSZ) főtitkára közölte, az időjárás megfelelő, élénk, erős szél lesz, ezért a 9 órakor startoló mezőnyben rekorddöntés is lehet. A versenyt élőben lehet nézni a cikkünk alján elérhető videóban.
Start!
9 órakor a tervek szerint elrajtolt az 57. Kékszalag Raiffeisen Nagydíj, az első öt percet követően élre álltak az esélyesek. Az RSM és az MLS Raiffeisen Fifty-fifty 40-42 km/h-s sebességgel halad Kenese felé. A Balatonkörnyéke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el. A Facebookon már 26 ezernél is többen követnek minket, az erősebb napokon mi vagyunk a Balaton vezető hírportálja.
A vihar ellenére is sokan indulnak
Gellér László, az MVSZ elnöke szólt az elmúlt napok viharairól, és köszönetet mondott azoknak a versenyzőknek, akik a nehézségek ellenére is összefogtak, hogy valamilyen módon el tudjanak indulni az 57. Kékszalagon. Hangsúlyozta, erős szélben másfajta taktikára van szükség, mint általában. Gellér László felhívta a figyelmet a mentőmellények viselésének fontosságára, és arra kért mindenkit, hogy vigyázzon az egészségére a verseny alatt.
Vitorlázók ünnepe
Bóka István, Balatonfüred polgármestere úgy fogalmazott, városuk a vitorlázás bölcsője és fellegvára, a Kékszalag pedig Balatonfüred imázsának és identitásának része. A Kékszalag a vitorlástársadalomnak több, mint egy verseny, egy igazi ünnep – mondta a polgármester jó szelet és biztonságos versenyt kívánva a vízre szállóknak.
Már éles a nyomkövető rendszer
A https://track.hunsail.hu oldalon már működik a győri Széchenyi István Egyetem által fejlesztett nyomkövető rendszer. Minden résztvevő hajón GPS-alapú nyomkövető található, amely 72 órán keresztül folyamatosan adja a jeleket a Telekom mobilhálózatán keresztül, a rendszer pedig akár 600 hajó jelének a fogadására is képes. A hajó sebességét, a bójáktól való távolságát, valamint az egymás közötti távolságot is meg lehet nézni a segítségével.
Izgalmas verseny
Józsa Márton, a tavalyi győztes, Kékszalag-rekorder MLS Raiffeisen Fifty-Fifty kormányosa gyors és izgalmas versenyre számít. Sajnálatát fejezte ki, hogy sok hajó kiesett a vihar miatt, és elmondta: ők a Fifty-Fiftyvel vasárnap akadtak bele egy víz alatti tárgyba, de ki tudták javítani a sérülést. Hozzátette, szerinte lesz esély rá, hogy a versenyen akár fél órával jobb időt érjenek el, mint az általuk 2023 óta tartott 5 óra 3 perc 56 másodperces rekordidő.
Erős szél
Kalocsai Zsolt, a korábbi Kékszalag-győztes Sailing Team RSM csapat képviseletében azt mondta: az ilyen erős szél már senkinek sem kellemes, de szoros versenyt várnak a Fifty-Fiftyvel. Petrányi Zoltán, a szintén korábbi győztes Audax Django kormányosa jelezte: két katamaránjuk van a vízen – a Django és a korábban Prospex néven versenyző hajó, amely a legutóbbi verseny óta került hozzájuk, és megsérült a viharban –, és délután döntenek arról, hogy melyikkel állnak rajthoz.
Összefogás
A Raffica kormányosa, Király Zsolt a sajtótájékoztatón elmonda: mindkét hajójukat – René Raffica és Raffica – tönkretette a vihar, és egy hangárjukból előszedett szintén sérült harmadik hajójukra a Sponsor Wantedre építve összeállítottak egy hajót, amelyen a fiatal és idősebb versenyzőikből alkotott közös csapattal indulnak majd. Fia, Király Dávid arról beszélt, hogy nehezen fogadta fiatal csapatuk, hogy tönkrement hajójuk, a René Raffica, de van idejük és motivációjuk, majd elszántan hozzátette, „vettük már ki mélyebb árokból” a hajót.
A leghosszabb verseny
A Kékszalag Európa leghosszabb tókerülő vitorlásversenye, a hajósokra a 48 órás szintidő alatt légvonalban 155 kilométeres út vár. A balatonfüredi rajt után Balatonkenese, Siófok és a Tihanyi-szoros érintésével haladnak, majd Keszthelynél fordulva térnek vissza Balatonfüredre. Legtöbbször, tizenháromszor Litkey Farkas győzött a Kékszalagon. A Balatonkörnyéke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el. A Facebookon már 26 ezernél is többen követnek minket, az erősebb napokon mi vagyunk a Balaton vezető hírportálja.
Itt az élő videó, klikk a képre!

Kiemelt kép: részlet a fenti videóból