Speciális, táncosokra emlékeztető figurájú jelzőlámpát mutattak be az egyik gyalogátkelőhelyen hétfőn a Balaton parti városban.

A „táncoló jelzőlámpát” a Pannon Egyetemen Műszaki Informatikai Kara és Mérnöki Kara alkotta meg a Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság Baleset-megelőzési Bizottsága megbízásából – olvasható a veol cikkében.

Az írás beszámol róla, hogy a mobil eszköz játékosan szórakoztatva bírja várakozásra az embereket a piros lámpánál. A kijelzőn látható figura a közeli sátorban a járókelők által bemutatott mozdulatokat jeleníti meg.

„Egy portugál ötlet nyomán 2018-ban, a gyalogosok védelme érdekében kezdtünk bele a programba – idézi a cikk Csizmadia Zoltán rendőr századost, a megyei baleset-megelőzési bizottság titkárát.

Fellegi Norbert ezredes, a megye rendőrfőkapitány kiemelte, hogy bár körzetük az egyik legbiztonságosabb terület, azonban a közlekedésbiztonság az országoshoz hasonlóan itt is romló tendenciát mutat, ezért is indították el ezt a projektet.

Gelencsér András, a Pannon Egyetem rektora elmondta, hogy az intézmény oktatói és kutatói kétéves munkával készítették el a látványos és szórakoztató, ugyanakkor a közlekedésbiztonság miatt fontos társadalmi küldetést is betöltő eszközt, amelynek műszaki kidolgozásába hallgatókat is bevontak.

A rektor reméli, hogy a program országossá válik és számos más településen is működik majd ilyen eszköz.


A kreatív eszközt Lipovits Ágnes, a Pannon Egyetem Műszaki Informatikai Karának tudományos segédmunkatársa és Szilvásy Gabriella, a kar mesteroktatója együtt hozta létre

A fejlesztés elsősorban a Pannon Egyetem finanszírozásában jött létre.

Kiemelt kép: táncoló jelző lámpa – Forrás: police.hu