Már 8 hónapja próbálják eladni Koós János legendás vitorlását, ám az senkinek nem kell. A négy évvel ezelőtt elhunyt Koós János vitorlását a lánya, Réka örökölte meg, aki tavaly októberben döntött úgy, eladja a járművet, ám azóta sem sikerült túladni rajta.

Kihasználatlan

Koós Réka a kihasználatlanság és a fenntartási költések miatt határozott úgy, hogy megválik édesapja szeretett vitorlásától, ám az elmúlt 8 hónapban nem sikerült eladni. A színésznő az eladással jutalékért cserébe bízott meg egy férfit, aki 2021 tavaszától egyébként kb. 1 éven át bérelte a Koóstoló nevű hajót. A BalatonKörnyéke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

8 hónapja hirdetik

Az illető tavaly hirdette meg a vitorlást , akkor 5,7 millió forintért, és volt is rá néhány érdeklődő, ám a Blikk úgy tudja, ennek dacára még mindig nem sikerült eladni a jelenleg Alsóörsön parkoló vitorlást.

Felújításra szorul

„Nemrég érdeklődtem a megadott telefonszámon az úrtól, aki intézi az eladást, és mondta, hogy még aktuális a hirdetés, nem sikerült eladnia a hajót. Elmondása szerint vannak érdeklődők, de komoly vevő még nem volt. Maradt az 5,7 milliós vételár, viszont ahogy kivettem a szavaiból az ár alkuképes – árulta el a lapnak az egyik érdeklődő, aki arról is beszélt, szerinte nem lesz könnyű eladni a járművet, mert az komoly felújításra szorul.

Eszmei érték

Sőt, állítólag legalább annyit kellene rákölteni, mint amennyiért meg lehet venni, ez pedig hatalmas beruházás. Ennyiért akár már egy újat is lehet vásárolni. Az érdeklődő azonban azt is elmondta, nyilván ennek a járműnek felbecsülhetetlen az eszmei értéke, valamint az is látszik, hogy nagyon jó a hajó alapja, látszik, hogy Koós János magának építtette.

A 90-es években épült

Koós János egyébként imádott vitorlázni, a hajót még a 90-es években építtette, ha pedig éppen nem énekelt, akkor a Balatonon töltötte az idejét, a hullámokat szelve.

Alsóörsön parkol

A gyerekeit is előszeretettel magával vitte, Réka például nagyon szerette is a hajót, valószínűleg ezért is hagyta rá az édesapja. A színésznő a koronavírus idején bevezetett pandémia alatt többször vízre is szállt a vitorlással, ám egy ideje már kihasználatlanul parkol Alsóörsön, ezért is szeretné eladni valakinek, aki gondját viselné.

A fedélzeten nőttek fel 

„Megszámlálhatatlan emlék fűz a Koóstolóhoz. A fedélzeten nőttünk fel, megannyi nyarat töltöttünk a hajón. Rajongva imádtuk a Balatont, a hajókázást, azt a létformát, amit csak az ismerhet, aki akárcsak egyszer is kifutott már a kikötőből. Gyermekként először csak azt érzékeltük, hogy az édesapánk mennyire szeret hajózni, és mivel mi is ebbe születtünk bele, nem volt kérdés, hogy amikor megérkezett a lányom, Rozi, azonnal tudtam, ő is balatoni lány lesz” – mesélte korábban Réka.

Bajor Imrével hajózott

Bajor Imre halála előtt Koós János minden nyarát a fülei házukban töltötte. Előfordult, hogy reggel behajóztak, egész nap élvezték a Balaton szelét, majd az éjszakára sem kötöttek ki.

Viharba keveredtek

„Szenvedélyem a hajózás, amit szerencsére feleségem és gyermekeim is megértettek, sőt átvettek tőlem. Arra már nem is emlékszem, mikor tettem le a vizsgámat, de arra igen, hogy nagyon büszke voltam magamra. Egyszer Imrével belekeveredtünk egy viharba, azt hittük, ott maradunk, de végül elvonult fölöttünk az erős szél” – mondta a Ripostnak évekkel ezelőtt Koós János.

A víz szeretete

Koós János gyermekkorában édesapjától és nagypapájától a vízen tanulta meg a vitorlázás csínját-bínját. “Kis hajókon kezdtem, aztán ahogy megértem rá, le is tettem a vizsgát Aztán ahogy már megtehettem, megvettem az első saját hajómat, amit persze nagyon szerettem. A feleségem és kislányom is imádja a vitorlázást. Léna már mondogatja, hogy mikor teheti le a vizsgát és mikor lehet sajátja. Főleg hét közben vagyunk lent, mert hétvégén fellépések vannak” – nyilatkozta korábban Koós János. A BalatonKörnyéke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Kiemelt kép: Koós Réka és Koós János – Forrás: BK montázs