5,7 millió forintért árulják, de még legalább ugyanennyit kell ráköltenie annak a leendő tulajdonosnak, aki megveszi Koós János egykori vitorlását. A hajót lánya, Réka örökölte, de annyira drága lett a jármű fenntartása, csak a kikötői díj több mint 1 millióba került. Tavaly október óta árulják a hajót.

Imádott vitorlázni

Koós János imádott vitorlázni, még a kilencvenes évek elején építtetett magának egy saját hajót, amely a Koóstoló nevet kapta. A 2019-ben elhunyt énekes halála után lánya, Réka örökölte a járművet, aki most az interneten hirdeti a hajót, amely jelenleg az alsóörsi kikötőben áll. A Balatonkörnyéke.hu legfrissebb híreit és az aktuális viharjelzést ide kattintva éred el.

A fedélzeten nőttek fel 

„Megszámlálhatatlan emlék fűz a Koóstolóhoz. A fedélzeten nőttünk fel, megannyi nyarat töltöttünk a hajón. Rajongva imádtuk a Balatont, a hajókázást, azt a létformát, amit csak az ismerhet, aki akárcsak egyszer is kifutott már a kikötőből. Gyermekként először csak azt érzékeltük, hogy az édesapánk mennyire szeret hajózni, és mivel mi is ebbe születtünk bele, nem volt kérdés, hogy amikor megérkezett a lányom, Rozi, azonnal tudtam, ő is balatoni lány lesz” – idézte fel a szép emlékeket az énekes lánya. 

Hiányozni fog

Réka azt mondta, lányával nagyon sokat időztek kettesben a Koóstolón. „Pont ezek a pillanatokat fognak nagyon hiányozni. A víz csobogása, ahogy a hajót verik a hullámok, kettesben az ágyban fekve a filmnézés, a csillagok bámulása, a Balaton illata. Ettől most sajnos el kell búcsúznunk” – nyilatkozta a Borsnak a színésznő.

Sokba kerül a fenntartása 

A színésznő úgy gondolta, hogy ameddig csak tudja, megőrzi a vízijárművet, ám a fenntartási költségek miatt kénytelen eladni. „Az a helyzet, hogy annyira megemelkedtek a fenntartás költségei, hogy ezt már nem tudom vállalni” -mondta Koós Réka. 

Nem használják ki 

A Balatonon egy hajót parkoltatni a kikötőben is több mint egymillió forintba kerül. Réka azt mondja, a Koóstolót pedig fel is kellene újítani, amely szintén nem egy olcsó mulatság. „Én egy évben egyszer, maximum két hetet töltök lent, nem éri meg megtartani még akkor sem, ha közben tudom, hogy a gyerekkorom és az édesapámmal kapcsolatos emlékek tépődnek ki a lelkemből a búcsúval”.

Kékszalagon is részt vett

Koós János a nyarakat a színpadon kívül legszívesebben a vitorlásán töltötte, amelyet harminc évvel ezelőtt kifejezetten magának építtetett. Imádta vele a Balaton hullámait szelni, tagja volt a helyi kluboknak, és minden verseny, rangos esemény egyik aktív résztvevője és szervezője volt.  

Bajor Imrével hajózott

Bajor Imre halála előtt Koós János minden nyarát a fülei házukban töltötte. Előfordult, hogy reggel behajóztak, egész nap élvezték a Balaton szelét, majd az éjszakára sem kötöttek ki.

Viharba keveredtek

„Szenvedélyem a hajózás, amit szerencsére feleségem és gyermekeim is megértettek, sőt átvettek tőlem. Arra már nem is emlékszem, mikor tettem le a vizsgámat, de arra igen, hogy nagyon büszke voltam magamra. Egyszer Imrével belekeveredtünk egy viharba, azt hittük, ott maradunk, de végül elvonult fölöttünk az erős szél” – mondta a Ripostnak öt évvel ezelőtt Koós János.

A víz szeretete

Koós János gyermekkorában édesapjától és nagypapájától a vízen tanulta meg a vitorlázás csínját-bínját. “Kis hajókon kezdtem, aztán ahogy megértem rá, le is tettem a vizsgát Aztán ahogy már megtehettem, megvettem az első saját hajómat, amit persze nagyon szerettem. A feleségem és kislányom is imádja a vitorlázást. Léna már mondogatja, hogy mikor teheti le a vizsgát és mikor lehet sajátja. Főleg hét közben vagyunk lent, mert hétvégén fellépések vannak” – nyilatkozta korábban Koós János. A Balatonkörnyéke.hu legfrissebb híreit és az aktuális viharjelzést ide kattintva éred el.

Kiemelt kép: Koós Réka és Koós János – Forrás: BK montázs