Egy építészeti ötletpályázat már lezárult, most a Keszthelyen élők és itt működő szervezetek javaslatait várják arról, hogy milyen fejlesztések valósuljanak meg a Balaton-parton, ahol 4 kilométer hosszú sétányt is kialakítanak majd – közölte a város polgármestere.

Kormányzati pénz érkezett

A hosszú évtizedekre meghatározó városfejlesztési elképzelések kidolgozására a múlt év végén kapott kormányzati támogatást Keszthely. Már lezárult az az építészeknek szóló ötletpályázat, amelyet a Magyar Művészeti Akadémia írt ki, a szakmai zsűri 26 pályamunkáról dönt a következő hetekben.

Ötletbörze a helybéliknek

Az önkormányzat most egy helyieknek szóló ötletbörzét hirdetett, amelyre február hetedikéig várják az itt élők vagy itt tevékenykedő civil és sportszervezetek javaslatait.

Ezekhez várják az ötleteket

Nagy Bálint polgármester jelezte: turisztikailag két fejlesztendő területe van a városnak, az egyik a Festetics-kastélytól a belvároson és a Helikon parkon át a központi strandig tartó területé, a másik pedig a déli kutyás strandtól és piknikkertől egészen majdnem Gyenesdiás határáig tartó mintegy négy kilométeres partszakasz megújítása. Ez utóbbira várják most az ötleteket, amelyeket felhasználva az év végéig kidolgozzák a parti terület fejlesztési terveit.

Ligetes sétány és 12 hónapon át meglévő szolgáltatások

Az már biztos, hogy a teljes partszakasz hosszában ligetes sétányt alakítanak ki, megnyitva ezzel olyan területeket is, amelyek ma még zárva vannak a látogatók elől.

Parkolók

A vasútállomás és a buszpályaudvar, valamint a hajókikötő környezetéhez kapcsolódóan új parkolókat is terveznek. A városi strand átalakításával a Balaton legjobb strandját szeretnék létrehozni kibővített területtel, új szolgáltatásokkal és zárt térben is használható sportfunkciókkal, rossz időben is igénybe vehető játszóházzal.

Kinyílnak a kikötők

A déli partszakaszon megőriznék az Erzsébet-liget növény- és állatvilágát, piknikezési lehetőséget is kínálva, illetve megnyitnák a két vitorláskikötő területét is. Az északi területen a horgászok számára új csónakkikötő kialakítását tervezik – sorolta Nagy Bálint.

Új szállodák

A polgármester az MTI kérdésére beszámolt arról is, hogy a közeljövőben két szállodafejlesztés is indul magánberuházásban a Balaton-parton, és ezek várhatóan 2023-ig elkészülnek, párhuzamosan a parti sétány fejlesztési elképzeléseivel.

Jobb minőségű szállodák jönnek

A lebontott Via Hotel helyén februárban megkezdődik a kivitelezése az új, 126 szobás, négycsillagos szállodának, illetve szintén megkezdődik a Helikon Hotel korszerűsítése, ahol az eddiginél kevesebb, de tágasabb szobákat alakítanak ki ugyancsak négycsillagosra emelve a besorolását.

Még több kellene

Nagy Bálint hozzátette: Keszthelyen jelenleg nagyon kevés a szállodai kapacitás, ezért az új hotelek több vendéget és ezzel együtt nagyobb adóbevételt is hoznak majd a városnak.

Még több hír a Balaton partjáról, kattintson ide!