A RSM 2020 után 2021-ben is megnyerte a balatoni Kékszalag versenyt. A győztes hajó nem sokkal 9 óra előtt ért célba, amely azt jelenti, hogy 12 óra alatt kerülte meg a tavat.

Címvédés a Balatonon

Az RSM egy katamárán, az ilyen hajók voltak esélyesek a végső győzelemre. Ezekből 15 indult az idei Kékszalagon. Az utolsó órában fej fej mellett haladt az RSM és a Fifty-Fifty, végül a tavalyi bajnok nyert.

Rövid összefoglaló

A gyenge szélben rajtoló verseny utolsó szakasza a címvédő és az időrekordot tartó Józsa Márton vezette Fifty-Fifty nagy küzdelmét hozta, melyből végül az RSM került ki győztesen. Az élen végző hajó legénységének tagjai: Kalocsai Zsolt, Lange Péter, Bali István, Margitics Botond és Fekete András. A harmadik helyen a két évvel ezelőtti győztes, Petrányi Zoltán kormányozta AUDAX Django ért célba.

Tavaly lassabban haladtak a hajók

Tavaly egy rendkívül szélcsendes versenyen a Vándor Róbert vezette RSM2 katamarán nyert 17 óra 52 perc 57 másodperces idővel. A versenycsúcsot a Józsa Márton kormányozta Fifty-Fifty, egy kétárbocos, magyar fejlesztésű katamarán tartja, amely 2014-ben 7 óra 13 perc 57 másodperc alatt ért célba. Idén kevesebb mint 12 óra kellett a győzelemhez.

Amit reggel lehetett tudni a Kékszalagról

Győztes nyilatkozat

A győztes hajó kapitánya, Vándor Róbert az állami televízióban a befutó utáni pillanatokban azt mondta: Nem nagyon tudom még elmondani, hogy mit érzek. Remeg a lábam. Nagyon örülök, hogy sikerült a címvédés. A versenyre készülve megerősítettük az árbócot, felújítottuk egy kicsit a hajót. Nagyon boldogok vagyunk.

125 éves hajó is indult

Az 53. Kékszalag Nagydíj 556 hajóval reggel 9 órakor startolt el, ahogy arról mi is beszámoltunk egy 125 éves hajó is versenybe szállt, pontosabban úszott. Ez volt a Kishamis. A Kékszalag egyébként Európa leghosszabb tókerülő vitorlásversenye, amelyet először 1934-ben rendeztek meg. További friss balatoni hírekét kattintson ide!

Egy kis élő közvetítés a versenyről

Volt politikai, újságírós motívum is

A versenyen többek között indult Bayer Zsolt kormánypárti publicista is, az indulásról még csütörtök reggel számolt be Faceook-oldalán. Végre, verseny. A képek még reggel készültek, nagyon vártam már! Hajrá!” – fogalmazott.

Címlapfotó:  MTI/Vasvári Tamás