Nem a jószándék vezette az eltartási szerződés megkötésekor azt az enyingi férfit, aki egy idős bácsi bizalmába férkőzött, majd úgy szerezte meg a balatonkenesei házát, hogy az öregúr rejtélyes körülmények között elesett és meghalt. A férfi elfogásáról készült videót a cikkünk alján találod.

Vagyonos beteg ember

A nyomozás során beszerzett adatok szerint R. Attila két évvel ezelőtt, 2019-ben megismerkedett egy idős férfival, akiről megtudta, hogy két nagy értékű ingatlannal rendelkezik Budapesten és Balatonkenesén, továbbá tudomást szerzett arról is, hogy súlyos betegségben szenved. A Balatonkörnyéke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Bizalmába férkőzött

R. Attila azért, hogy az 55 millió forint összértékű ingatlanokat megszerezze, az idős férfi bizalmába férkőzött és 2020. első felében eltartási szerződést kötött vele, azonban annak aláírásának időpontjában nem volt jogosult a szerződés megkötésére, mivel cselekvőképességet teljesen korlátozó gondnokság alatt állt – írja a Kékvillogó.hu hírportál.

Rejtélyes körülmények között elesett

Az aláírást követően a gyanúsított az enyingi otthonában szállásolta el az öregurat. Az idős férfi 2020. június 4-én tisztázatlan körülmények között elesett, a mentők kórházba vitték, ahol a szakszerű orvosi felügyelet és ellátás ellenére 2020. június 14-én elhunyt. IDE KAPCSOLÓDIK: “Egyszerűen el kell tiporni ezeket” – mondta a Balatont rettegésben tartó enyingi maffiáról Tasnádi Péter a magyar alvilág legendás alakja

Rendőrök vették körbe a házat

Forrás: Rendőrség

Pár nappal a halála után eladták a házát

A haláleset után tizenkét nappal, 2020. június 26-án R. Attila az időközben tulajdonába került balatonkenesei ingatlant értékesítette.

Ezt se hagyd ki!

Megjelentek a kommandósok

A férfit 2021. május 19-én hajnalban a Készenléti Rendőrség Különleges Szolgálatok Igazgatósága Bevetési Főosztály Bevetést Támogató Osztály munkatársai Fejér megyei otthonában elfogták, majd ott a nyomozók kutatást végeztek, és a vagyonelkobzás biztosítása érdekében az eltartási szerződésben szereplő budapesti ingatlant zár alá vették.

Letartóztatták

A gyanúsítottat a rendőrség munkatársai kihallgatták, őrizetbe vették, és előterjesztést tettek letartóztatásának indítványozására a nyomozás felügyeletét ellátó Veszprémi Járási Ügyészség felé. A Balatonkörnyéke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Itt a férfi elfogásáról készült videó

Képek forrása: Rendőrség