Családi ház garázsa gyulladt ki Hajmáskéren, ahol ott volt egy tinédzser fiú is, akit egy rendőr és katona járőrtársa mentett ki az épületből. Az egyenruhások kiérkezése előtt egyébként a fiú saját maga igyekezett felvenni a harcot a tűzzel szemben.

Tűz ütött ki

Egy helybéli riasztotta a rendőrséget 2021. március 19-én, 12 óra 28 perckor, miszerint tűz ütött ki egy hajmáskéri családi háznál. A BalatonKörnyéke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Itt volt tűzeset

Rendőr és katona érkezett

A bejelentésre a körzeti megbízott és katona járőrtársa reagált, az egyenruhások pedig azonnal ki is vonultak a helyszínre. Eközben a bejelentő elmondta, hogy tudomása szerint az ingatlanban egy 14 év körüli gyermek tartózkodik.

Látták a gomolygó füstöt

Miután a helyszínre értek, a rendőr látta, hogy a ház kert felőli ablaka kitört, és onnan sűrű füst szivárgott ki.

Intézkedtek

Ezt követően a rendőr a bejárati ajtóhoz ment és kopogtatott, de mivel senki sem válaszolt a felszólításra, ezért a körzeti megbízott berúgta az ajtót. Ezalatt a katona a gázcsapot zárta el.

Mindent füst borított

Mire a rendőr bejutott a házba, addigra már mindent füst borított, viszont az egyenruhás épp időben találta meg a lakás folyosóján a fiút, akit rögtön ki is vezetett a házból.

Próbálta eloltani

A 14 éves fiú elmondta a rendőrnek, hogy az emeleti szobájában volt, amikor felfigyelt az erős füstre. Kiment megnézni, mi lehet az, és az alsó szinten a garázsba nyitva látta, hogy ott csaptak fel a lángok, amit aztán próbált eloltani.

Ez is érdekelhet

Kiértek a tűzoltók is

Ezek után a tűzoltók is megérkeztek, akik átvették a tűz oltását. A 14 éves fiút pedig mentők vitték kórházba további ellátás céljából, de úgy tudni, nem esett komolyabb baja. A BalatonKörnyéke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Kiemelt kép: Illusztráció – Forrás: Police.hu