Hétfőn döntött a Nemzeti Választási Bizottság (NVB) az MSZP által többek közt a balatoni szabadstrandokról szóló népszavazási kérdésekről.

A Nemzeti Választási Bizottság (NVB) „mondvacsinált” okokkal leszavazta 6-5 arányban az MSZP Balatont érintő népszavazási kérdéseit – mondta Molnár Zsolt a döntést követő rövid sajtótájékoztatón – adta hírül a merce.hu

A szocialista képviselő hangsúlyozta, hogy az MSZP ennek ellenére „nem áll meg félúton”, politikai és jogi úton is folytatják a küzdelmet a tópartokért, „ha kell, a Kúriáig” is elviszik az ügyet.

A hazai szocialista párt ötlete szerint lényegében minden köztulajdonban lévő strandot ingyenessé kellene tenni, nem csak a Balaton partján lévőket.

Ha életbe lépne ez a kezdeményezés számos tóparti, önkormányzati stranddal rendelkező település nagy bevételtől esne el. Így érthető, hogy számos balatoni önkormányzatból ellenkezést váltott ki az MSZP felvetése, a Balatoni Szövetség külön állásfoglalásban határolódott el az MSZP népszavazási kezdeményezésétől.

„A Balatoni Szövetség kezdeményezte, hogy a tó strandjairól a Balaton-parti önkormányzatok dönthessenek, szerintük az ügyben nincs szükség országos népszavazásra” – írta a Szövetség az MTI-hez eljuttatott közleményben.

A magyar tengernél működő önkormányzatokat tömörítő szervezet meglátása szerint „a tulajdonos parti önkormányzatoknak nem áll sem jogában, sem szándékában a strandok területének értékesítése” – írja a merce.hu cikke.

Az kétségtelen tény, hogy a korábbi évekhez képest csökkent a szabadstrandok száma a Balaton-parton.

Például az Összefogás a Balatonért Egyesület (ÖBE) még júniusban fordult nyílt levélben Varga Mihály gazdasági miniszterhez és a Magyar Turisztikai Szövetséghez , hogy lépjenek fel balatoni szabadstrandok fizetőssé tétele ellen.

24.hu cikke is foglalkozott a témával, az adataik alapján a 2020-as évben nem számoltak fel egy szabadstrandot se, azonban a Balaton partjának helyi érdekeknek ellentmondó, egyre nagyobb mértékű beépítéséről folyamatosan lehet hallani, erről már a Balatonkornyeke.hu is beszámolt korábban.

Kiemelt kép: Szigligeti Vár – Forrás: Balatonkörnyéke.hu