A 67-es főúton, a Látrány-Visz elágazásnál, egy autó nekiment egy másiknak. Ez egyik jármű, feltehetően a vétlen, nekivágódott egy érkező Volánbusznak. Egy ember súlyosan megsérülhetett.

Dél körüli baleset

10:43-kor riasztották a látrányi önkéntes tűoltókat, hogy a közelükben baleset történt, akik 6 percen belül elindultak a helyszínre.

Hármas karambol

A viszi kereszteződésben egy busz és két személygépkocsi ütközött. A látrányiak között, 8-an voltak, két mentőápoló is helyet kapott és ezért hatékonyan tudtak menteni.

Előkerült a feszítővas

A helyszínen egyik személygépkocsiban egy súlyos sérültet találtak, akinek az ajtaja beszorult. Feszítővágóval kellett kiemelni, miközben folyamatosan beszéltek hozzá, majd rögzítették a gerincét.

Stabil az állapota

Közben érkeztek a balatonlelleli mentők is és átvették sérültet. Az információk szerint stabi állapotban vitték kórházba.

A sofőr nagyon megijedt

A Volánbuszon 18-an utaztak, közülük senki sem sérült meg, de a sofőr nagyon megijedt, őt is megvizsgálták, hogy nem kapott-e sokkot.

Teljes útzár volt

A baleset miatt a 67-es utat lezárták. További friss hírek a Balaton partjáról ide kattintva.

A helyszín

Címlapfotó a látrányi önkéntes tűzoltók felvétele